Protestáns Tanügyi Szemle, 1941

1941 / 4. szám - Dr. Hamvas Gyula: Gondolatok a pedagógia és a művészet összefüggéseiből

I)r. Hamvas (it/ula : Gondolatok a pedagógia és a művészet összefüggéseiből. 89

általános műveltséghez juttassa...“ (1934: XI. te. Végrehajt. Utasítás 3. 1.)

lé meghatározás a magyar múlt legnemesebb művelődéspolitikai elgondolásaira tekint vissza. Lényegéből azt érezzük legfontosabbnak, hogy a középiskola ki fogja fejleszteni a tanulókban az erkölcsi érzületet, a történelmi öntudatot. Ezek pedig magasabbrendü lelki minőség alaptényezői. A lélekformálásnak erre a fokozatára minden bizonnyal csak felsőbbrendű nevelési módszerek vezetnek, és ezzel a gépies lélektelen pedagógiai munkamód elvesztette létalapját.

Ugyanilyen nevelési eljárást feltételez a reform az oktatás parcellájában is. Azt olvassuk ugyanis az Általános Utasítások-ban (3. I.), hogy az intellectus kifejlesztésében is a nevelőhatásokat keressük a tanítást kísérő lelkimozzanatok kiaknázásával.

Ennek a tökéletesebb, korszerűbb és a pedagógia mai elgondolásait magáévá tevő nevelési munkamódnak — melyet a reform igényei előtérbe állítanak, s mely a művészet munkamódszere felé mulat —, ennek a munkamódnak az a lényege, hogy a felkészült tanár a nevelési munkában csak feleútjáig megy elébe a tanulónak, ott aztán pedig valami szuggesztiós, valami lelkesítő erő csodatételc- ből a növendéke jön vele szemben az aktivitása minden lendületével, és a tanár irányítására ő kezd vezetni. Az ő lelki ébredése, kibontakozása tisztázza az eddig mozdulatlan fogalmakat.

Annak a csodatevő erőnek, mely szárnyalni tanítja a gyermeket, a forrása az élmény, amely a növendék lelki továbbfejlesztésének elmaradhatatlan rugója, megindítója, melyet semmiféle nevelői tevékenység nem mellőzhet. Miként is lehetne ezt a legcsodálatosabb lelki funkciót, az élményt kihagyni, mikor kiteljesülése pillanatában a valóság világa egybesimul a sejtelmekével. A gyermek lelke ilyenkor lé]) érintkezésbe az irracionális világ mélységeivel. Az ébredező lélek minden akarásával megszületik a valóságlátás. Ismeretlen melységekből ragyogó értékek jönnek fel építeni, hatni, szuggerálni. A gyermek hirtelen bepillantást nyer a fogalmak belsejébe.

Fejtegetésünk láncszemeképpen illik be az is, amit az Általános Utasítás a dolgozó tanárra mond. ,,Az Általános Utasításokban kifejlett szempontok sohasem lehetnek a nevelői lélek megnyilatkozásának korlátozói, és nem gátolhatják a tanári lelkiség sajátos értékeinek kibontakozását..., az Utasítások célja az, hogy... irányítást adjanak a tanári meglátás és megérzés ihletett munkájának.“ (Alt. Utasítás 4. 1.)

Ennek a részletnek két nagy jelentősége van. Először ezzel a megállapítással az egész középiskolai reform végső megoldásának nemzeti fontosságú súlya a tanárra hárul. Hivatástudatnak ez felemelő, de a következményei — melyekről mindjárt szó lesz — igazán magas értékűek. Másodszor az Általános Utasítás az idézett néhány mondatában szankcionálja a művészet teremtőerejének mindent lenyűgöző segítségével életre hívott gyermeki lélekformálást.

E megállapítások tudatában a tanár a legtöbbet és legjobbat