Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 4. szám - Dr. Ruhmann Jenő: Jutalom és büntetés alkalmazása a nevelésben
Dr. Ruhmann .lenő : Jutalom és büntetés a nevelésben. 85 az esetben, ha jó tanulmányi előmenetel a feltétele, egyébként csak a szülőt támogatja gyermeke nevelési költségeinek előteremtésében. A jutalomnak csak akkor van igazán értéke, csak akkor szerez igazi örömöt a jutalmazottnak, s van ösztönző hatással további működésére, ha megszerzése nem válik túlságosan könnyűvé, s a gyakori osztogatás nem teszi megszokottá. De határozottan károsabb, ha mellőzik, mint ha kelleténél gyakrabban alkalmazzák. Számolni kell azonban a jutalomnak azzal az esetleges káros hatásával, hogy a növendék a teljesítményt, amiért jutalmazzák, csak eszköznek tekinti, magát a jutalmat pedig célnak, vagyis a cél és az eszköz szerepet cserél gondolkozásában. Míg a jutalmazás az öröm érzését kelti abban, aki adja és abban, aki részesül benne, a büntetés fájdalmat okoz nemcsak annak, aki elszenvedi, hanem többnyire annak is, aki alkalmazza. És mégsem lehet mellőzni a nevelésnek ezt az eszközét. A családi nevelés a büntetésnek több nemét használhatja, mint az iskolai, s általában vágy- száz év óta*a büntetések enyhítése a jelszó. Ma már tilos az iskolában a testi büntetés, nincs career, tilos a tanulóknak a tanítás idején túl iskolában tartása, vagyis a bezárás, tilos büntetési feladatok osztogatása, tilos még a térdepeltetés is, nem mert fájdalmas, hanem mert megszégyenítő. Ha helyesnek ismerjük is el, hogy- hivatalos rendelkezés szigorúan tiltja az iskolában testi fenyíték alkalmazását, viszont ne essünk abba a túlzásba, amely a nevelésnek ezt a kétségtelenül durva, de hatásos eszközét még a családi nevelés köréből is száműzni akarja. Számtalan példát tudunk rá, hogy mikor magyarázat, rosz- szalás, dorgálás, erkölcsi prédikáció és a csak szavakban osztogatott büntetés hatástalan, akkor a pálcával történt fenyítés egyszerre jó útra téríti a kis bűnöst, nem azért, mert a szép vagy szigorú szavak meggyőzték viselkedése helytelenségéről, hanem egyszerűen azért, mert a fenyítés fájt, s nem akarja, hogy máskor is hasonló fájdalmat kelljen elszenvednie. Hány híres férfi vallotta be férfikorában, hogy az idejében alkalmazott testi fenyítéknek köszönhette megjavulását. Ezt az őszinte vallomást tette pl. Melanchton, ezt .Johnson és Goldsmith, a két híres angol író s annyi más kiváló ember. Az elméleti pedagógia leghíresebb művelői és tudósai közt is sokan voltak, akik megengedhetőnek, sőt szükségesnek tartották a testi fenyíték alkalmazását a nevelésben. Rotterdami Erasmus, Comenius, Locke, sőt még Pestalozzi is a nevelés szükséges eszközének minősítette, épúgy, mint Herbait, Rein és Paulsen. A liberalizmus korának téves felfogása azonban, amely kis felnőttnek tartotta a gyermeket, az a túlzott és rosszul értelmezett humanizmus, amely megszégyenítőnek, sőt megbélyegzőnek minősítette a testi fenyítéket még a gyermeknél is, diszkreditálta a közvélemény előtt a nevelésnek ezt a kétségtelenül alsórendü eszközét. A mi korunknak keményebb, határozott, engedelmeskedni és parancsolni egyaránt tudó férfi az eszménye, ennek a kialakításához pedig erősebb eszközök igénybevételétől sem szabad visszariadnia, csupán elméleti aggályok miatt. A családi
