Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 11. szám - Megjegyzések
302 Megjegyzések. A jő középiskolai tankönyv.* A református egyház Egyetemes Konventje, 1940 február 14—15-i ülésén foglalkozván a túlterhelés kérdésével, jónak látta tanügyi bizottsága útján felhívni a református intézetek tanári testületéit, hogy .komoly és beható tanácskozások tárgyává tegyék e kérdést és konkrét panasszal forduljanak az Egyetemes Konventhez“. A Tiszáninneni egyházkerülettől be is érkeztek a vonatkozó jegyzőkönyvek, s aki ezeket elolvassa, nem egyszer látja felmerülni azt a már sokszor, másutt is elhangzott óhajt: „Rövid, jól szerkesztett tankönyvek kellenek!“ Nem lesz talán érdektelen, ha néhány szót szólunk itt is a „jól szerkesztett'‘ tankönyvről, és ezzel kapcsolatban felvetünk egy ötletet. Jól szerkesztett tankönyv az, amelyiknek a segítségével a tanuló kisebb munka kifejtése mellett nagyobb eredményt ér el a szükséges tudnivalókban. Az eredményt a tanár bírálja el, tehát olyan könyvek kiadására kell törekednünk, amit a szaktanárok általában jónak tartanak. Kétségtelen azonban, hogy hibátlan tankönyvet abban az értelenben, hogy azt minden szaktanár kifogástalannak tartsa, egy tanár sem tud szerkeszteni. Viszont azért egyáltalán nem érdemes tankönyvet nagy munkával megírni, utánjárással kiadni, drága pénzen megvétetni, hogy minden második szaktanár minden harmadik sorát ceruzával kihúzassa, helyébe más négy sort írasson a tanulókkal a könyv szélére, még egy oldalnyi jegyzetet a füzetbe s két segédkönyvből adjon fel részleteket leckéül a vonatkozó ponthoz. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az csak a túlterhelés melegágya lehet. Ezekből önként következik, hogy oly tankönyvek kellenek, melyek eltalálják az arany középutat. Nem tartalmaznak szükségtelen anyagrészeket és olyan részleteket, melyek a szakemberek nagyrésze által feleslegesnek ítélhetők, de megvan bennük mindaz, amit a szaktanárok legnagyobb százaléka feltétlenül közlendőnek, mellőzhetetlenek tart. Ez a könyv feleslegessé fogja tenni a kihúzgálást, zárjelezést, az amúgy is tilos jegyzetbe diktálást, a túlterhelést fokozó segédmódszereket és a megvilágításhoz okvetlen szükséges rövid magyarázat, megbeszélés és utalás mellett — teljesen elégséges lesz -a kitűzött s előírt cél elérésére. Ebből a könyvből ki kell maradnia minden felesleges tehernek (példának, olvasmánynak, kis jelentőségű írónak, régi, fontossággal ma nem bíró történeti eseménynek, személynek, nélkülözhető szabálynak, nehézkes, elvont okfejtésnek,toronymagasságú, a tanuló értelmi fokát messzi túlhaladó bölcselkedésnek, memóriaterhelő adatoknak, kevéssé fontos levezetéseknek, növénynek, ábrának stb.), minden felesleges sornak, sőt szónak is. De benne kell lenni minden ma szükséges anyagrésznek. Ezeket felelhetjük általánosságban arra a kérdésre, mit és mennyit tartalmazzon a könyv. A második kérdés „hogyan". Hogyan, miként legyen megírva a tankönyv. Erre a hasonlóan fontos kérdésre részben már megfeleltünk a fentiekben : tömören. A tömörség azonbanne menjen az érthetőség rovására. A tanuló értelmi fejlettségét tekintetbe véve minél világosabban fejezze ki mondanivalóját. A tömörség és világosság közt a helyes középutat megtalálni az író legfontosabb feladata. Sokat lehetne még erről s hasonló kérdésekről szólni, de szűk terünk nem engedi a bővebb elmélkedést; térjünk tehát rá arra, amit mint ötletet kívánnék ezúttal csak felvetni, abban a reményben, hogy a kartársak életrevalónak találják. E sorok olvasása előtt ugyanis önkénytelenül az a kérdés merül fel, hogy *E cikkecske megírásakor és beküldésekor még nem látott napvilágot dr. Hamvas Gyulának az októberi számban azóta megjelent érdemes dolgozata (,,Tankönyvírás és élménypedagógia“), mely főleg a megírandó tankönyvek milyenségével, korszerűségével, művészi megalkotásával foglalkozik, és amelynek az élménypedegógiára, hazafias és erkölcsi nevelésre, közlési formára vonatkozó megállapításaival e sorok írója egyetért. Ezek a sorok azonban nem a qualitással, hanem a quantitással, a tankönyvbe felveendő anyag mennyiségének meghatározásával kívánnak inkább gyakorlati szempontból foglalkozni a túlterhelésre tekintettel.
