Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 10. szám - Dr. Hamvas Gyula: Tankönyvírás és élménypedagógia
Dr. Hamvas Gyula: Tankönyvírás és élménypedagógia. 271 járult a gyermeki érdeklődés, de amelyet görcsösen szorongatott még az a tanuló is, aki elkeseredett pillanataiban az iskola gyötrő intézményében legfőbb kínzó eszközt látott. Mi történt a pedagógiának ezzel az életerőt, fejlődést biztosító kincstárával, amely nemcsak az ifjúság értelmi életét építette fel kimondhatatlanul gazdag és ragyogó részletek kiképzésével, hanem az érzület nemes és mélységes világát is kibontakoztatta. A pedagógiának evvel az örökértékűnek véli hatalmi tényezőjével az történt, hogy a korszellem elsuhant fölötte. A világ arculatán új fények gyúltak, új vágyak keltek, és az emberi szellem új útcsapáson haladt az eszmények felé. Ez az útcsapás elkanyarodott a tankönyvtől. A tankönyv tegnapi alakjában tehát a kialudt nap sorsára jutott. Fénye már nem melegített, nem keltette az életet, az életmezőkön nem fakasztott lobogó érzéseket, akaratokat . A termékeny lelkifunkciók más hatásokra virultak fel. E hatások termőhelye és indóháza az iskolaterem. Más szóval a helyzetkép a következő : Való az, hogy az élménypedagógia elítéli azt a nevelői eljárást, amely csak a tankönyv apróbb leckékre tördelt szellemi lemásol- tatásáig jutott el, és az egyén művészi tiszta látását, az én kibontakozását háttérbe szorította, és a lélek szabad szárnyalását, alkotó munkáját megakadályozta. Igaz, hogy ez a nevelési felfogás félt attól, hogy a tankönyvekben idősebbek által alkotott és megkövesült rendszerek megzavarják az élmények friss életfunkcióit, szegezzük le mindjárt itt, hogy ez az irányzat szellemi álláspontja arra is utal, hogy a nevelés értelmi része is élmémjesítés útján történjék meg. Az Általános Utasítások a tankönyvet az oktatás vezérfonalának nevezik, mely azzal, hogy a Tantervben meghatározott ismeret- anyagot részletes kidolgozásban tartalmazza, középhelyet foglal el a tanár és tanuló munkája között. Másutt ezt olvassuk : „Noha a tankönyv az oktatásnak fontos és értékes eszköze, még sem illeti már meg az olyan elsőség, mint régen.“ Ez a megállapítás következik abból, hogy a nevelőhatás szempontjából értékes ismeretanyagnak elmélyedő iskolai munkában való közös feldolgozása az oktatás legeslegelsö feladata. Viszont később az Ált. Utasítások kiemelik a jó tankönyv értékét, sőt megállapítják, „hogy a már feldolgozott, tehát ismert fogalmaknak, eseményeknek, tényeknek és leírásoknak a tankönyv szövegében való közlése szinte újabb élmény erejével hat a tanulóra“ (201. 1.). Ez a megállapítás és az élménypedagógiának az értelmi elemek élményesítés által való átadását hirdető álláspontja világosan utat mutat a tankönyvírásnak arra, hogy miként térjen át a tegnapi elgondolásairól a mai problémájának megoldására. Amelyik tankönyv még nem változtatta meg szellemi arculatát — és bizony több van ilyen —, annak azért is meg kell tennie, mert a nemzet életformája átalakuláson ment keresztül. A magyar ma nagyobb részt kapott és vállalt az általános kultúra körforgásában, mint valaha. Ennek a révén nagyobb részt is kíván venni a nemzetközi szellemi érintkezésekben.
