Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 8. szám - Megjegyzések
228 Megjegyzések hogy az elméleti szakos tanároknak is (különösen az osztályfőnököknek) egyre többször lesz lehetőségük és kötelességük az ifjúság nem tanulmányi, de együttes tevékenységeinek vezetése. Ehhez szükség lesz —- többek között — terepismeretre, s arra a mélyebben-sekélyebben gyökerező, de fejleszthető érzékre, mely szinte művészi gyönyörűséget tud találni egy-egy jól rendgyakorlatozó szakaszban. Mindezek elsajátítására a legjobb út a katonai szolgálat ; de kell és lehet találni más utakat is, nem-katonák számára. Különben is a gimnázium mai magas célkitűzése mellett ez az elem a gimnáziumi tanári személyiségben csak másodlagos, színező szerepre szorítkozhat, sohasem válhat conditio sine qua non-ná. A középiskolának egyik nevelési lehetősége az, hogy ott egyformán értékes egyéniségekből is egészen különböző jellegűeket ismerhet meg az ifjúság. Kár volna tehát a gimnáziumi tanári személyiséget ideáltípusba szűkíteni. Ha ezt mégis megtesszük, elismerem, hogy a középiskolai férfi-tanár ideáltípusához az is hozzátartozik, hogy tagja a nemzet fegyveres erejének. De nem éppen a Kiss Árpád által felhozott szempontokból mondom ezt (ezek — szerintem — esetlegesek, vagy a gimnázium mértékével mérve másodlagos jelentőségűek). Inkább azért, mert a katona-tanárnak alkalma nyílik a hősies példaadásra a nemzeti közösségért vállalt életveszélyben is. Budapest. Dr. Ravasz János. A lelki egyensúly biztosítása a nyugalomba vonultak életében. Régi tapasztalat, hogy a kiérdemült szellemi munkás nyugalmi éveiben hamar letörik, és hamar elveszti lelki egyensúlyát. Mi ennek az oka, és hogyan lehet ennek elejét venni? Ügy véljük : a fő ok, hogy az illető megszokott munkarendjéből váratlanul kizökken, és lelkén kicsinyhitűség vesz erőt. A szellemi erők megfogyatkozása időtelve egészen természetes jelenség. Bármilyen odaadó és kitartó munkás is volt életében valaki, előbb-utóbb elkövetkezik az az idő, amikor a régi értékek megkopnak benne, és régi lendületessége, frissesége meginog, és a fáradt ember pihenni vágyik. Kötelessége is, hogy félreálljon az útból, és helyet adjon az előretörő és friss lendületű új nemzedéknek. Jól teszi azért, ha nem él vissza munkaerejével, és nem erőlteti tovább dolgát, hanem a jól végzett munka után szép csendben visszavonul. Addig iparkodjék ezt megtenni, míg nyugodtan élvezheti azokat a javakat, amelyeket a Gondviselés részére még fenntart és megenged élvezni. Ne sajnálja tehát otthagyni megszokott hivatását, mert úgysem lehet sokáig feszíteni a húrt, és ne feledje el, hogy ő már rászolgált a pihenésre. Ne legyen kicsinyhitű. Gondolja meg, hogy a Gondviselés nyugalmi éveiben sem feledkezik meg egészen róla, mert nincs ember, akit az isteni Kegyelem egészen megfoszt minden áldásától. A lelke mélyén lappangó szellemi értékek továbbra is élnek benne és kifejtik hatásukat. Csak több bizalommal legyen a Gondviselés áldásaihoz és — önmagához. Egyik kiérdemült embertársunk a szép természetben találja örömét. Szereti az erdőt, mezőt, a virágokat, gyümölcsfákat és a gazdaság sokféle ágában leli kedvét. A másik kiérdemült embertársunk egy-egy jó könyvben találja meg hűséges barátját ; ennek értékes gondolatvilágában leli nemes örömét; olykor az értékes könyv gondolatain keresztül a maga szerény gondolatai is napvilágra kívánkoznak, és ezekben lelke újra meg újra felüdül. Lapunk érdemes szerkesztője is jól tudja, mire van szüksége kiérdemült kartársainak, és nagy megértéssel tőle telhetőén rendelkezésükre áll a szellemi munkásságra még áhítozó, szerényebb igényű kartársainak. De akármi iránt is érez kedvet kiérdemült embertársunk, csak legyen valami hajlamait kielégítő elfoglaltsága, különben hamar letörik és elveszti lelke egyensúlyát. Nem szabad, hogy elveszítse a Gondviselésbe vetett hitét és tespedésbe süllyedjen.
