Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 8. szám - Bartók Miklós: A szellem fogalma és nevelésének problematikája
204 Bartók Miklós : A szellem fogttlma és nevelésének problematikája világ sajátszerü megnyilvánulásait tekinti, melyeknek a szervezettel való összefüggését legfeljebb elismeri, de a maga szempontjaiból mellékesnek veszi. Ha szabad ebben a tekintetben — a most még kötelező szigorú tényvizsgálat és tárgyilagosság mellett — rangsort felállítanunk, akkor a lélek nyilván felsőbbrendü, mint az elme, jóllehet, ugyanarról a dologról van szó, csak más oldalról nézve. A lélek annyiban különbözik az elmétől, hogy amikor róla beszélünk, akkor az emberi pszichét felülről tekintjük, mint a művész a csillogó ködökön áttetsző havasok csúcsait, kitárulva a látvány fensége és csodálata előtt, az elme viszont a hegyláncok geológiája, melynek kristályai, ércei és megdöbbentő erupciói szintén csodálatosak, de mégis csak közelebb vannak a földhöz, mint az éghez. A szellem mindezektől nyilván különbözik, mert az föléje szállt nemcsak az elme élettani fogalmazásának, hanem a lélek ide visszatérő határainak is. Ennek távlatai messzebbek és elmosódottabbak, mint a léleké, mert a régen elhalt emberek lelkei számunkra földi értelemben nem léteznek többé, az ellenben, amit bennük szellemnek nevezünk, századok múlva is átélhető és tapasztalható. A lelkekkel, melyek valaha testben jártak, örökkévaló kapcsolatot érez és lát ugyan a hit, s tudjuk, hogy a velük való közösségünk majdan feléled, a szellem azonban nemhogy ittmaradt, hanem az élőktől és holtaktól függetlenül, mán és holnapon túl egyre növekedik, a mi és a jövendők történelmével él, munkál s teljesedik. Hogy milyen éles a különbség lélek és szellem között — hangsúlyozzuk, hogy csak arról beszélünk, amit e szavak a nyelvben jelentenek —. kitűnik, ha elnevezésüket felcseréljük. Azt, hogy pl. a honfoglaló ősök lelkei közöttünk járnak, megragadnak, lelkesítenek vagy példát mutatnak, ha tudja, hogy csak metaphorával él, mondhatja a költő, ha nem, tehát valóságnak veszi, akkor a babona. De ugyanezt állítva azok szelleméről, a valóságok síkján megmaradva írhatunk történelmet, nevelhetünk nemzedékeket, építhetjük, vagy tagadhatjuk meg egész országunkat. A szellem tehát kilépett az élők köréből, nem anima többé, amely élőt jelentett, hanem olyasmi, ami ezekből megmaradt, s mint a fészkéből kiröppenl fiatal madárnak, külön élete formálódott. Pára, amely felszállt a völgyekből s hegyormokról, felhővé gomolyodott s szállt más hegycsúcsok fölé, viharrá ért és lecsapódott, öntözte, formálta s riasztotta a felmeredő lelkek védekező vagy utána áhítozó rengetegét. Külön elemmé lett, amelynek más a fizikája, mint ahonnan eredt, elve a szabadság, mellyel átéli az elterülő tájak múlandóságait. Sajátos életének az a lényege, hogy emberekből lett és emberekre hat; létének e két dátuma között azonban az embertől mégis független. Eme külön, független lényeg az, amely a szellem szó mai értelméből kidomborodva, jelentésében elhatároltabbá teszi magát a fogalmat, mint a hajdani korok globális szemlélésmódja szükségesnek látta. Valaha e mellett az élet gyökere is volt, nemcsak a vis vitális értelmében, hanem mindenféle szerves és nem szerves történésnek ősi elve
