Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 8. szám - Bartók Miklós: A szellem fogalma és nevelésének problematikája
Bartók Miklós : A szellem fogalma és nevelésének problematikája 205 és eredeztetője, most pedig láttuk, hogy a szellemi tudományok mindama kérdései, melyek az élő szervezettel kapcsolatosak, s erről az oldalról igyekeznek a lélek s a szellem megértéséhez támpontul szolgáló adatokat feltárni, nem a szellemtan, hanem az ideg- és elmetan körébe csoportosultak. Ezzel a szellem sajátos lénye leszűrődött a biológia és a természetbölcselet lesürűsödött rétegeiről, s kivívta magának az autonómiát önálló methodikával, saját maga által teremtett igényekkel kérdései megfogalmazásában. Valaha a szellem az emberben élő éteri test, benne a magasabb képességek hordozója volt, a kérdés mélyére nézve azonban láttuk, hogy ezt a lélek kifejezés fedi találóbban. Lehámlott tehát a szellem fogalmáról az a leheletszerű én, amely érez, akar és gondolkozik, mert minden ilyen szubjektív manifesztáció a lélektannak lett a kutatási tárgya. Ilyenformán a szellem fogalma az elme-lélek-szellem nagy korrelatívumának belső kérdéseiben is specializálódott, nem csoda tehát, ha eme bonyolult hisztorikum zűrzavarában annál homályosabb a jelentése, minél tisztázatlanabb a helye a másik két rokon-fogalom között. így leegyszerűsítve most már meghatározhatjuk a szellem mai fogalmát, természetesen azonban mindez a klasszikus definícióktól eltérően nem fér el egyetlen mondatban. Legelőször is a szellem emberi produktum, olyasmiknek a kivetítődése az emberi pszichéből, melyek többé nem hozhatók vonatkozásba a testtel, anyaggal s a szervezettel, még annyira sem, mint amennyire a lélek. Ez a psziché önállósult része, mint egy gondolat, amely többé nem gyúrható vissza az agysejtekbe s az idegrendszerbe, hanem különvált, mint a napból a föld, a földből a hold. Ezért természetrajza gyökeresen más, mint egyéb létezőké, új tudomány és módszer kell, amellyel megközelíthető. Ha máslényegű, mint az emberi szervezet, s maga a psziché, akkor mentes ezek változásaitól, sőt magában a pszichében is azt fogja jelenteni, ami benne állandó. Nem azonos tehát a lelki tartalmakkal, egy gondolattal vagy egy elhatározással, mivel ezek percenként mások, hanem jelenti azt az elvet vagy képességet, amely által több, sőt minden gondolat azonos módon képes megszületni, élni és sugározni. Ezért fűtője és inspirálója mindennek, ami az emberben változatlan ; tehát a világnézetnek, gondolkodásmódnak, érzületnek, értékelési beállítottságnak s mindenekfölött a hitnek. Ahol ezek nem fejlődnek ki, vagy pedig változékonyak (tehát nem azok, mint amiknek hívják !), ott a szellem az, ami szunnyad, míg, ahol éber és hatalmas, ott minden világnézetté, meg nem alkuvó véleménnyé válik. S ide vezethető vissza a szellem szónak egy sajátos mellékzöngéje, melynek értelmében azon túlnyomólag intellektuális sajátosságokat szokás érteni, de csak felületesen, mert valójában a szellem az egész emberi mivoltra egyaránt jellemző. Tudjuk, hogy a lelki jelenségek nem mindegyike hat ki egyforma intenzitással a szervezetre. Leginkább az érzelmek, indulatok s az akarat, legkevésbbé a gondolkodás. Mivel a szellem az, amely a legmesszebb került a testtől, nyilván ez az a birodalom, amely a legkevesebb fizikai mozga Imát* pro vök á lj a, s innen van, hogy
