Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 7. szám - Barcs László: A rajz a Részletes Utasításokban
178 Barcs László: A rajz a Részletes Utasításokban. új és a legnehezebb témakört jelenti. Mondhatjuk, ez az a fordulópont, melyen eldől, hogy a tanuló közeledik-e a rajzoláshoz, vagy eltávolodik attól. Éppen azért itt fokozottan szükség van a tanár lelkes munkájára. Ha a nevelő bármilyen okból mulasztást követ el a kis diák új térszemléletének kialakításánál, úgy méltán panaszkodhat e feladatcsoport tanításának eredménytelen voltáról. Ismernünk kell tehát a célt, és annak eszközeit, mely a sikerhez vezet. Az Utasítás ezt így jelöli meg : a nagy térformák tanításának célja ,,a tanuló térszemléletének a kép síkjára, a papírlapra való átvitele“. Bevezetésül keltsük fel a tanulók érdeklődését, vizsgálódási kedvét, különböző tárgyak, épületek, utak stb. látszati elváltozásainak érdekességével. Ezután kerüljön sor a látszati ábrázolás törvény- szerűségeinek értelmi alapra való helyezésére. Az előhaladásban fontos a szigorú tervszerűség. Egyszerű, jellemző és tanulságos térformaösszeállítást adjunk. Legyünk figyelemmel a vetületi képek különbözőségére is. Az órák és osztályok anyaga legyen fokozatosan kiépített és egybekapcsolódó. Lassúbb ütemű rajzolása adjon alkalmat a komoly szemlélődéshez és elmélyüléshez. Az ábrák egyszerű, de hű visszaadásban tükrözzék a látottak megértését. „Általában a vonalrajz helyességén legyen a hangsúly.“ Az Utasítás itt is figyelembe veszi a tanulók képzetalkotó típusait. Kár, hogy nem tesz említést a testek alapegységszerinti összeállításáról, mert ez a tanítás szempontjából igen nagy előnyt jelentene, egyrészt a látszati, másrészt a vetületi rajzolás arányainak ellenőrzésénél. A nagy térforma látszati képét igen jól kiegészíti az alaprajz, homlokrajz és oldalnézet. Itt említhetem meg azt a próbálkozásomat, melyet ilyen egységarányokra támaszkodva végeztem ebben a feladatkörben. Célom az volt, hogy a vetületi képek elképzelésénél, illetve visszaadásánál, kikapcsoljam a kivit ílező rajzolás gátlásait, azért helyette a rögtönző képalakítást választottam. Példa erre a következő eljárás. A kockaegységekből összeállított testcsoport vetületi képeit egyforma méretű, négyzetes alakú papírlapokból, kombinatív módszerrel alakítottuk ki. Mindhárom képhez más-más színű papín- négyzetkéket használtunk, melyeket bélyegszerűen ragasztottunk olyan formában egymás mellé, ahogyan azt a vetület kívánta. Ilyen módon elértük azt, hogy a vetületi kép az elképzelés, vagy meglátással egyidőben, nem vonalakból, hanem rögtön síkokból öltött formát. Ézt a módszert a nagy térformák tárgyalásának kezdetén iktattam be, amikor a különböző vetületek megértetését tűztem ki célul. A kis térformák rajzolását az 1926. évi Részletes Utasítás csak a felső osztályokban írta elő,az új Utasítás viszont már a IV. osztályban 6 órát, az V—VIII. osztályokban, a rendkívüli rajztanítás keretében 10, illetve 16 órát biztosít e feladatcsoport elvégzésére. A nagy térformáknál tanult látszati és vetületi alapvetés érvényesülését itt is megtalálhatjuk. A feladatok kettős szempontra irányítják figyelmünket. Először a „közhasználat kívánalmaira“, majd azokra a művészeti elemekre, „amelyek alkalmasaka képszerű alakításban
