Protestáns Tanügyi Szemle, 1940
1940 / 1. szám - Dr. Horváth Károly: Népünk jelleme és földrajzoktatásunk
Dr. Horváth Károly: Képünk jelleme és földrajzoktatásunk. Az egyik író pl. így jellemzi a magyar föld munkásait: A magyar mezőgazdasági és földmunkás Isten által adott jó tulajdonságokkal bír. Józan, takarékos, szorgalmas, kitartó, tekintélytisztelő, istenfélő, hazaszerető, a közösség gondolata, a fejlődés, a jó, az emberi, az erkölcsös iránt fogékony, lelki és szellemi adottságai kiválóak, találékony. Ennyi jó tulajdonság talán mégsem fér meg egyetlen néprétegben sem. Nem csoda azután, ha csalódnak azok, akik annyi jót várnak a parasztságtól. Mert bizony a magyar parasztságnak igen sok a hibája is. Vannak, akik meg ezt túlozzák. A parasztság maga igazán nem tehet egyikről sem. Nem a parasztság az oka annak sem, hogy a filmek mindig csak ünnepi ruhában, ünnepnapokon, ünnepélyes felvételeken szerepeltetik. A Gyöngyösbokréták sem adják a nép igazi képét, mert nem mutatják be a hétköznapokat, a mindennapi munkát, az élettel való küszködést. Mert aki igazán ismeri népünket, az tudja, hogy a szavakban annyira megbecsült magyar paraszt, főleg a napszámodnak mondott tömege, ugyancsak kínosan küszködik az élettel, a legtöbb helyen és igen sokszor nélkülöz is. Életszínvonala nem emelkedett, sőt lehetőségei folyton romlanak, és sem szép szó, sem a parasztságért való diákos rajongás nem segít ezen. Munkája a földhöz, a röghöz és a szeszélyes időjáráshoz van kötve. Ezeknek minden mostohaságát viselnie kell. Nem ér rá pihenni, sőt beteg se lehet, ha megjött a munka dandárja, mert ezt a munkát nem lehet elhalasztani. Bírni kell a hideget és a nyári forróságot egyaránt. Emelni kell súlyos terheket, és nem szabad kimerülni az álmatlanságban sem. Olyan szívósságot követel ez a munka, amit csak az tud igazán megítélni, aki maga is megpróbálta. És ez a munka reájuk nyomja a maga bélyegét. Beosztással kell éli i erejükkel, még így is nehezen mozdíthatókká válnak. Sokan ezt nyugodtságnak ítélik, pedig csak életösztönük tiltakozik a gyors változtatások ellen. A magyar paraszt mozgása is — mint a világ minden parasztjáé — lomha, darabos, pedig a lelke mélyén inkább a szenvedélyek felé hajlik. Ezt bizonyítják a korcsmái duhajkodások és a sokszor tragikusvégű szerelemféltések. A mostoha sors szívósakká, kitartókká, színi e mozdíthatatlanokká teszi őket. Nem tehet erről a paraszt, mert akaratát, vágyait a legtöbbször semmibe vették, jóindulatát, szervezetlenségét gyakran kihasználták. E miatt bizalmatlanok a vezető rétegekkel szemben. Igazolják ezt a választások. De egymás irányában sincs sok bizalmuk. A csalódások megölték a társaaalmi együttérzést és a közösségi eszmék iránti hajlandóságot is bennük. Ezen változtatni kell megfelelő példamutatással és neveléssel, hogy a magyar földművelő nép a nemzet éltető rétegévé válhasson. A Magyar Szemlé-ben olvassuk, hogy ,,az ország négy és fél millió lakosságából 3 és fél millió agrár-proletár“. Ezekből igen sok a munkanélküli, tengő-lengő család. Legjobb esetben is felélik, amit munkájukkal keresnek, és öregségükre nem marad semmi sem. A. sok
