Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 11. szám - Vitéz Szabó Lajos: A földrajz az új tantervben
416 vitéz Szabó Lajos: A földrajz az új tantervben. den nappal súlyos, le nem mérhető veszteséget szenved az a drága emberi közösség, amelyet magyar nemzetnek nevezünk. IV. Nevezetes időt érhettünk meg. Sok—-húsz év óta emlegetett— jelszavunk, fogalmunk kapott értelmet, lett tartalmassá. Egyszerűbb lett a nemzetnevelés követelményének teljesítése számunkra, iskolái nevelőknek, hiszen készebb az ifjú lélek beletartozni olyan nemzeti közösségbe, amely gyarapodni tud, életrevalóságát megmutatja, amelynek tagjai bizakodó, emelt fejet hordanak s nem lemondóan csüggedtet. Ezentúl nagyobb a hitele egy-egy nem erőltetett megállapításunknak : ami a mienk volt, a mienk marad. Igazabb meggyőződéssel mondjuk ezután naponta a magyar Hiszekegyet, és a jövőben őszintébb ünnepélyességgel ülhetjük meg nemzeti ünnepeinket. Hálaadással gondolunk a történelem kérlelhetetlen logikájában megnyilatkozó Gondviselésre, aki a sors-változás nagy ajándékával ebben a században a legnagyobb erkölcsi támogatást nyújtotta a magyar iskolai nevelőknek. Nagykőrös. Dr. Juhász Béla. A földrajz az új tantervben. Egy régi, nagyon régi felfogás jut eszembe, mely végigvonul a történelem különféle korain, s időközönként éppen az emberiség gondolatokban és érzelmekben legmélyebbre hatoló szellemeinél bukkan fel újra és újra. Ez a felfogás a világ s az egyes ember sorsát előre elhatározottnak látja, előre kijelöltnek azt az utat, amelyen haladnia kell, s amelyről sem jobbra, sem balra nem lehet letérnie. Az emberek vitáznak, harcolnak, tülekednek egymással, s közben haladnak minden hiábavaló harc és vita ellenére az egyetlen úton, amely számukra kijelöltetett. Azt a kényszerítő erőt, amely az ember sorsát előre meghatározza, már a régi görögök egyes nagy szellemei megsejtették, és találóan ,,ananké“-nak nevezték el. Az „ananké“ valóságos végzet, mely az istenek sorsát is megpecsételi, mert vele szemben ők is tehetetlenek. Az eszme a későbbi századok folyamán főleg vallásos gondolkodóknál tűnik fel ismét, hol zordabb és lehangolóbb, hol reménytkeltőbb formában, míg végül Kálvin Jánosnál „praedestináció“ nevet kap, s az Institutio religionis Christianae c. főművében részletes és alapos kifejtést nyer. Ha a történelem mozgató erőit ebből a szemszögből vesszük, akkor talán megértjük a történelem, és különösen a mai történelmi idők sok olyan jelenségét, amelyek egyébként érthetetleneknek tűnnek fel. Olyan jelenségekre gondolok, amikor bizonyos régóta vajúdó eszmék valóraválásának összes erőbeli feltételei megvannak; amikor mindenki egyértelműig követeli az eszmék megvalósítását, senki nem szól nyíltan ellene, és mégis — valami, sehol nem látható titkos
