Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 9. szám - Dr. Nagy Sándor: Reflexiók Pálóczi Czinke István zsoltárátdolgozásaihoz
Dr. Nagy Sándor : Reflexiók Pdlóczi Czinke István zsoltárátdolgozásaihoz 361 Szenczi Molnár Albert-féle zsoltárszövegek és dallamok nemcsak magyar református anyaszentegyházunk örökértékű kincsei, hanem hazai művelődéstörténetünknek is becses nyelvi és zenei emlékei, melyekhez tehát alakítás és módosítás céljából hozzányúlni igen meggondolandó dolog, mindazáltal rajtuk ezt a munkát elvégezni épp a gyakorlati élettel való összefüggésük szempontjai követelik. E szempontok pedig a kérdéseket önként két vizsgálódási területen csoportosítják : a szöveg és a dallam körül. Szenczi Molnár Albert zsoltárszövegének nyelve korunkra már elavult. Ilyennek bizonyult már nemzedékekkel ezelőtt. E fogyatkozáson az újabb zsoltárkiadások szövegi revízióval próbáltak segíteni. Kevés sikerrel. Az átdolgozási kísérletek közt Szenczi nyelvének ereje, biblikus zamata még Arany János művészi tolla alatt is elveszett (belátván ezt a teológiailag mégsem tudományosan képzett költő, le is tett az átdolgozási próbáról), még inkább értékcsökkenést szenvedett később a szegényes költői vénájú átdolgozásoktól. Ezenkívül a Szenczi-féle anyag jórészét a revíziók az egyes kiadásokból lassacskán kiszorították, kisérletet sem mervén tenni azzal, hogy azt judaisticus elemeitől megszabadítva a keresztyén' buzgóság gondolataiba öltöztessék át. A felmerült kérdéskomplexum más része a zsoltárok daliami időmértékére vonatkozik. Van törekvés, mely az eredeti francia rithmikus dallamképletek iránt való hűségből a százados gyakorlat folytán nálunk már choralissá lett éneklési módot gyülekezeteinkben szeretné szintén rithmikussá tenni. E törekvésnek megvan minden történelmi és tudományos alapozottsága, csak épp a gyakorlattal vált összeegyeztethetetlenné. Mert ám jegyezhették a zsoltárdallamokat az eredeti francia szöveg prozódiai rithmikája szerint időmértékeseknek maguk a hugenotta szerzők, énekelhetnek mind máig így a svájci gyülekezetek, a dallam és szöveg rithmikai párhuzama azonban már kezdetben derékban tört előbb a német fordításnál, majd még inkább a Szenczi-féle átdolgozásnál. Szenczi is rithmikusnalc jegyzi ugyan a dallamokat, ilyenekül őrzik azokat még a múlt század hetvenes éveinek a zsoltárkiadásai is, mégis teljes bizonyossággal állítható, hogy a magyar református gyülekezetek rithmikusan sohsem énekeltek. Állításunkat nemcsak arra alapozzuk, hogy Tinódi, Balassa, a kuruc ének- (dal-) költészet stb. bizonyságai szerint a rithmikus éneklési mód a magyar vérmérséklettel és ízléssel meg nem egyezik, hanem ezenkívül alapozzuk egyszerűen arra a gyakorlati tényre, hogy a tömeges, tehát a gyülekezeti éneklésben még a legegyszerűbb rithmikának is szükségképpen choralissá kell válnia. Hogy ez így van, szinte naponként tapasztalható a Himnusz, a Gályarabok éneke s egyéb egyszerű rithmikájú közismert énekünknél, mely valamennyi egyenlő méretű menetet vesz fel a gyülekezeti éneklésben. Ha a gyakorlattól és a tapasztalattól elszakadva, nemzeti ízlésünket és éneklési sajátosságunkat is félretéve a kérdés megoldását mégis az eredeti francia dallamjegyzéshez való ragasz3
