Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 8. szám - Dr. Hamvas Gyula: A nemzeti értékképződés problémája a történelmi rekonstruktív munkában
Dr. Hamvas Gyula : A nemzeti értékképződés problémája a történelmi rekonstruktív munkában. .325 kihívta maga ellen az új „hódítók“ akcióját. De a nyelvi kisebbség, a magyarság nemzeti történelem népi életnyilvánulásain keresztül már olyan erős értékeszméket termelt ki, hogy azok a magyar érzésvilág bő tápláló anyagává lettek, és a magyar nemzeti öntudat erősítésére vezettek. Ezért kiáltja oda 1939 január 14-én a budapesti Vigadóban vallomásai között az egyik felvidéki magyar : „Húsz év alatt a legnagyobb élményünk a magyar nép volt!“ De nem is kell másnak a lelki alakulásából kielemezni a bizonyító igazságot. Ha visszagondolunk a megszállott területen átélt saját érzéseinkre és az ezekből fakadó elhatározásainkra, magunk is eldönthetjük, hol végződik a magyar história minden megállapítása. Az idegen impérium minden parancsa, akaratmegnyilvánulása, vagy csak már létele is ellentét a nemzeti tudatossággal szemben. Minél mélyebb gyökérzetü a nemzeti minőségünk tudata, annál erősebben fenyegetve érzi magát létében, és annál hevesebben keresi és szervezi az önvédelmet, de sorstársai védelmét is. Ez az önvédelem külső és lelki, vagy belső segítségre támaszkodott akkor ott a magunk életében. Voltak szilárdnak hitt világító pontok, melyek azonban sorra kialudtak, de a múltúnk vezető históriai erői mindig irányítottak, és nem volt a magyar tragikumnak olyan erős homálya, és nem volt a magyar elesettségnek olyan kritikus mozzanata egyenlőtlen mérkőzésünkben, hogy a magyar történelem valamelyik helyzetképének egy részlete értéket ne kínált volna a megoldáshoz. Igen, egy értéket mindig tovább tudtunk fejleszteni, hogy aktív erkölcsi erővé alakuljon. A történelem lehet tudomány, lehetnek rendszerbeli kérdései, lehet vitája módszer, felfogás, követendő út dolgában. Viszont azonban az olyan történelem, mely a nemzetvédő vagy fejlesztő elhatározásokig ragad, nekem, magyar embernek a magyar életsors lét nemlét kérdéseiben mindig megbecsülhetetlen erkölcsi erők foglalata, vár az ellenség ellen, és a magyar szellemi egységhez hozzákapcsol engem is úgy, mint a szétszórt magyar embermilliókat a nemzet testéhez. Levelei közül kilépnek az indítások, folytatni tudom őket én is, a jugoszláviai, a romániai magyar is, és bármely földrészen elszórt nemzettársam. Ez az út a magyar szellemiség magasabb erkölcsi minőségre való emelésének, gazdagításának az útja. így a ténymegállapításokkal lezárt történelem mozzanatai érzületkeltő erőkké alakulnak, építenek, végeredményében a nemzeti értékképződés nagyszerű folyamatának részeseivé válnak. 2—3. A lezárt magyar történelem felnyúlik és továbbvezeti a magyar embert olyan írók müvein keresztül, akik a magyar kultúrpolitika, nemzetállam magaslatairól messzebb látnak, és nagyobb távlatokat átfogó összefüggésben ítélik meg a magyar sors ezeréves történetét. A szellemi javak gazdag birtokosa a kristálytiszta nemzeti öntudat birtokában élményképpen művészi téma gyanánt közli velünk elképzelését a história uralkodó gondolatairól vagy a nemzet vezéregyéniségeiről : művészképpen művész témaként fogja fel
