Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 7. szám - Bartók J. Miklós: Individuálizmus és univerzálizmus a nevelés szempontjából
Bariók J. Miklós: Individualizmus és univerzólizmus a nevelés szempontjából.305 a telet. De jött a világháború, amely felemésztette a tartalék erőket, s az országok kapuja kitárult a bolsevizmus előtt. Szétzúzódott volna az emberiség, ha nem az univerzáliák erejéhez fordul, s nem építi fel az új nacionalizmust, melyben a nemzeti jelszavak helyett a konkrétabb faji gondolat tölti ki a korábbi eszmék közötti ürességeket. A háború utáni két évtizednek olyan szüksége volt a fasizmusra és a nemzeti szocializmusra, mint a lázbetegnek a kininre ; azért nőttek ezek a mozgalmak ilyen hatalmasokká, mert éppen azok az orvosságok voltak, amelyekre a legnagyobb szükség volt. A Spengler-íéle Untergang des Abendlandes igy vált üres fantommá, mert az csak az egyénekre való bomlás mellett következhetett volna be, a nemzeti erők férfias összefogása ellenben a biztos gyógyulás közeledő reménysége lett. * Űgylátszik, mintha ez a szerény tanulmány eltért volna a céljától, mert nevelésügyi fejtegetést Ígért a bevezetésben, s közben történelemfilozófiai, fajelméleti és szociológiai gondolattöredékeket adott. Emlékeznünk kell azonban az elmondottakra : a filozófia a gondolatoké, a pedagógia viszont a tetteké. S hogy nem kizárólag filozófiát akartunk írni, a filozófusok fogják a leginkább észrevenni, hiszen a filozófus elakadt volna a második szónál, s nem vágott volna át ilyen merészen az univerzáliák tanának évszázadok óta bonyolódó kérdésein. Tudom, hogy a filozófiának nem szabad ilyen sakkhúzással megölni épp a gondolatot, hogy az univerzáliák labirintusa tisztán gondolati síkban továbbra is probléma marad. De mondottuk, hogy a gondolatot életté tenni a politikusok és nevelők dolga, s némi elfogultsággal mi a politikát is nevelésnek vettük. Ezért mindent, ami gondolat, realizáltunk, s útját vágtuk a filozófiának az élet jelszavával. Számunkra az univerzáliák kérdésében nem az a megoldandó, hogy mit szól hozzá az emberi töprengés ilyen vagy olyan szempontból, hanem az, hogy élet vagy halál származik-e a vele szemben elfoglalt álláspontunkból. Mikor azt mondtuk, hogy az univerzália „van“, nem filozofáltunk, hanem döntöttünk az emberélet legégetőbb kérdéseiben, hiszen az életet éljük és nem elgondoljuk. Ennyiben minden szavunk a nevelőé volt, aki előtt a gondolat szolgája a tettnek. A pedagógus mondatta tehát velünk az elmondottakat, s hogy teljes legyen, amit elvégeztünk, mostmár névleg is a pedagógusokhoz szólunk. Mit kell tennünk, ha mindazokat tudjuk, amiket fennebb kitártunk? A következő pontok összegezik a nevelőre háramló feladatokat : 1. Éber szemmel kell minden nevelőnek figyelnie azt, hogy a kor, amelynek embereit életnek indítja, az egyéniség, vagy az összesség hiányát érzi-e. A kétféle igény egymást követi, erre a szabály csakis a kor szükséglete lehet. Fel kell fedeznie a nevelőnek azt, hogy kora egyéniségei elegendők-e arra, hogy az emberiséget életnek indítsák,
