Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 7. szám - Bartók J. Miklós: Individuálizmus és univerzálizmus a nevelés szempontjából
304 Bartók J> Miklós: Individualizmus és univerzálizmus a nevelés szempontjából. kenyít. Csak egynek nem szabad belőle hiányozni, bármennyire is csökkentnek látszik a jelentősége : a faji ösztönnek s öntudatnak, ez a nemzet vitaminja, amely nélkül a szellem sem élhet. Hatalmas dolog a közös sors és történelem, az asszimiláció és a nemzeti géniusz, amely különféle fajokat is nemzetté tud egyesíteni, de biztosabb a jövő, ha ezt az egységet a faji karakter is folyton erősíti. Faj azért kell, hogy legyen az egyénekben őserő, a nemzet azért, hogy legyen hősiesség. Faj azért kell, hogy legyen gerincesség és hajlíthatatlanság, nemzet azért, hogy legyen lelkesedés. A faj arra való, hogy legyen elpusztíthatatlan egészség, a nemzet arra, hogy legyen a világban nemesség és lovagiasság. A faj azért van, hogy legyen harc, győzelem s vereség, a nemzet azért, hogy legyen történelem, melynek ihlete nemzedékről nemzedékeken át nőttön nő. Ha nem lenne egyik sem, nem lenne nagy tett, me! ’ m az egyén önmagán túl mutat, s történelem, melynek hídja a végtelenbe visz. E kettő nélkül nem lenne egyén, hanem csak X számú rab, aki tehetetlenül vergődnék a születés és halál vasrácsai között,'nem tudván soha több lenni, mint amit ezek meghatároznak. Azért változik tehát a világon az individualizmus és univerzálizmus divatja, mert a kettő összetartozik, mint a tél és a nyár, a vetés és az aratás. Boldog világ kétségtelenül az, amely annyit örökölt az előző korok egyetemes életerejéből, hogy az egyének egymás nélkül is világítanak, növekednek és nagyokat alkotnak. Előfordul, hogy az egyéniségek érett gyümölcsei tarkítják és illatosítják az emberiség kertjét, s hogy utolérhetetlen példányai akkor is kifejlődnek, ha a fa elaggott, s nem tudni, mit hoz a holnap. De az érett gyümölcs lehull, s a világ folytatás nélkül marad, ha újabb gyökerek nem ereszkednek az életet ontó föld termő rétegeibe. Megtörténik, hogy az emberi individuumok túlságosan önállósultak és elszakadtak egymástól, amely csábít egy darabig, hiszen ki ne vágynék a függetlenségre? De az individualizmus helyébe jön a szkepszis és az anarchia, az egészséges termést felváltja a dekadencia. Ilyenkor az individuumoknak valamely szűkebb vagy tágabb univerzum forrásaihoz kell elzarándokolniok, hogy magukba szíva annak bővült életerejét, az ő életük is fajjá vagy nemzetté egyetemesedjék. Minden nagy összefogás történelmi igény és szükségszerűség, benne egy nagy regeneráció megy végbe : az egyénekké érett emberiség visszanéz eredetére, annak törvényei megihletik s új bimbózásba kezd. Amelyik korszak ezt nem teszi, beáll az elvénhedése, s történelmének további lapjai üresen maradnak. Úgylátszik, hogy a világháború előtti néhány évtized nagy emberi elbizakodottsága, mely a marxizmus asszisztálása mellett a korlátlan érvényesülés jelszavává teszi a liberálizmust, a hazafi helyébe pedig odaállítja a kozmopolitát, érett gyümölcsökkel tele őszévé vált az emberiségnek. A viszonylagos jólét és a béke különösen kedvez a szüretnek, s az egyének számára nem létérdek, hogy az ünnepségekké elvirágzott hazafisággal a következő generáció kibírja-e
