Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 5. szám - S. Szabó József: A Károli-biblia újabb átdolgozása
196 S. Szabó József : A Kdroli-biblia újabb átdolgozása. átnézésére vállalkoztak. így igyekeznek protestáns egyházaink olyan bibliafordítást hozni létre, amely nem egy pár évtizedre, hanem hosszú időre szól majd, s lesz az egyháztagok köz- és magánolvasásának tárgya s a hívek áhítatának és hitének ébresztgetője és erősítője. A próbakiadáshoz megindultak a nyilvános hozzászólások is. Lapokban és folyóiratokban olvashatunk róla szakszerű bírálatokat. Úgy gondoljuk, hogy ebben az egyházainkra, azok minden tagjára és intézményére kiváló fontosságú ügyben mi tanárok sem lehetünk közömbös szemlélők. Annyival inkább, mert iskolai tanításunknak is tárgya a szentírás. E sorokban nemcsak a figyelmet óhajtjuk felhívni á hitéletünket és tanításunkat mindenekfelett érdeklő munkálatra, hanem egy kis történeti visszapillantással olyan szempontokra is rá kívánunk mutatni, melyek úgy általánosan, mint főként a bibliának az' iskolában, az ifjúság által való használatát illetően szükségeseknek látszanak. Ezzel a nagy és szent ügynek óhajtunk némi szolgálatot tenni. Miután a reformáció a bibliát tette hitünk és cselekedetünk zsinórmértékéül, a reformátorok egyértelműleg és különösen hangoztatták annak olvasását és tanulmányozását. Az iskolába azonban — a magasabb teológiai fokozatot kivéve — a teljes bibliát nem vitték be, hanem annak csak főbb részeit, az ú. n. loci communeseket olvastatták, és magyaráztatták. Régi magyar egyházi kánonaink csak nagy általánosságban rendelik el, hogy a bibliát tanítani kell. Még az iskolák teendőit legrészletesebben fejtegető Geleji Katonaféle kánonok is csak ennyit tűznek azok feladatául : „Biblia Sacra studio indefesso legere ac relegere“ (XCVI. c.). Annyit tudunk, hogy a bibliát a régi iskoláinkban közkeletű káték vallásos ismereteinek kibővítése, elmélyítése végett kivonatosan olvasták, és tanították a leckeórákon (Komjáti IV. r. 1. c.). A német Osterwald Frigyes kátéjának első részét a „Szent Históriának rövid summája“ képezte. Ettől kezdve a szent históriák kedveltek lettek, s hosszú időn át csak ezekből állottak iskoláink bibliatanításai. Osterwaldét követték nálunk Hübner János ó- és újszövetségi szent történetei, sőt még a hírneves debreceni professzor, Martonfalvi György is írt. szenthistóriai tankönyvet, melyet halála után adtak ki, és szintén sokáig használtak. A tanórákon kívül a coetusokban, a preceseken, a közös étkezéseknél, a vasár- és ünnepnapi istentiszteletek után az előadótermekben olvasták a tanulók a bibliát, sőt a debreceni Kollégium 1770-i Methodusa arra is intette őket, hogy otthon is olvasgassák. Ezek az olvasások azonban sem rendszeresek, sem foganatosak nem lehettek. Még legtöbb hasznát látták a növendékek a biblia istentiszteletek utáni olvasásának, amely a templomi szentleckéhez fűződött, s a rektorok és publicus praeceptorok magyarázásával volt összekötve. A bibliatörténetek sem a hit erősítésére, mint inkább az erkölcsi érzés növelésére szolgáltak. Az evangélikus pietisták adtak csupán ki a hittételek bizonyítására egy iskolai könyvet, az ú. n.
