Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 4. szám - Dr. Sarkadi Nagy János: Reformátussá nevelés kérdése
Ur. Sarkadi Nagy János: Reformátussá nevelés kérdése. 155 kisebb hányadát fedezik az iskolai alapítványok, nagyobbrésze az egyháztagok adójából telik ki. Egyházunk tehát ezért az áldozatért megkövetelheti magának azt a jogot, hogy céljának megfelelően nevelhesse a jövendő egyháztagokat. Azonban egyházainknak ez a nagy áldozattétele egy más meggondolni valóra is kell, hogy késztesse az egyházvezetőket és a nevelőket. Arra tudniillik, hogy vájjon az adófizető egyháztagok megkapják-e áldozatukért az iskolától a kellő ellenszolgáltatást; vagy másként fogalmazva meg a kérdést, a hozott áldozatot hasznosítják-e gyermekeik javára ? A Konvent fent idézett jelentése szerint a református gimnáziumoknak volt 7750 tanulója, akik között református volt 5294. A gimnáziumok túlnyomórésze oly városban van, ahol a lakosság többsége földműveléssel foglalkozik. Ezzel szemben a szülők foglalkozását feltüntető statisztika szerint őstermeléssel foglalkozó szülőktől származó gyermekek arányszáma csak 18.7%. Ez arra mutat, hogy egyházunk adófizetőinek zöme nem használja fel az iskolázással járó előnyöket gyermeke nevelésére. Hogy mi ennek oka, annak keresése és kifejtése nem tartozik ide. De a valóság az, hogy a szülők nagyrésze, tisztelet a kevés kivételnek, az iskolában csak bizonyítvány-gyártó helyet lát, és azt nem gyermeke reformátussá nevelő szükségességének érzi. Hogy ez a gondolkozásmód megváltozzék, azért is szükség van határozottabb színű kálvinista nevelésre. Az egyházvezetőknek (papok, presbiterek), a nevelőrendnek pedig össze kell fogniok, hogy a szülőket jobb meggyőződésre vezessük az iskolázás szükségességét illetőleg. Lehet, tudok rá példát. A reformátussá nevelés legfőbb fészkének pedig az internátusoknak kellene lenni. Hiszen a családjuknál lakó növendékeknél az iskola nevelési hatását az e szellemnek esetleg meg nem felelő családi nevelés nagy mértékben hátráltathatja ; míg az internátusi növendék kikerül a család közvetlen befolyása alól, és így okos internátusi nevelés teljesen megkaphatja a gyermeki lelket. Ezeknek az intézményeknek azonban igazán református nevelő-otthonoknak kellene lenniök. (Most maga az elnevezés is sokat visszariaszt tőle ; hiszen veszedelmesen egyhangzású az internálótáborral.) A nélkül, hogy bármelyik ilyen intézményünkre gondolnék, a mai internátusok inkább modern szállodákhoz, jobb esetben penziókhoz hasonlítanak, amelyek gondoskodnak az ott lakók testi kényelméről. Nézzük csak meg prospektusaikat ; mind azt hirdeti : van sport-, tenniszpályánk, játék-, olvasótermünk stb. stb. Szó van családi nevelésről is ; tudom, hogy gond fordítódik mindenikben a növendékek lelkigondozására is, de talán nem túlozok, ha ki merem mondani, hogy áz igazi kálvinista építő munka nem kielégítő ezekben sem. Pedig az 1936—37. évben is internátusainkban 914 református növendék nyert elhelyezést, ami intézeteink kálvinista növendékeinek 17 ‘2%-a. (Konventi jegyzőkönyv, 285. o.) Ha tekintetbe vesszük, hogy ezeknek nagyobb része faluról, vagy kisebb városról, főként
