Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 3. szám - Nagy Miklós: Szabad-e beszélni a tanításterv revíziójáról?
08 Nagy Miklós : Szabad-e beszélni a tanításién> revíziójáról ? gyakorlatilag tanító tanárok leikéből sarjadtak, nem a pedagógiai gyakorlat követelményeihez és kívánságaihoz illeszkedtek, és nem vették figyelembe a mai diák lelkében végbemenő átalakulásokat ! Hogyan is várhatnánk egészséges fejlődést olyan reformoktól, amelyek külső, idegen szempontok hatása alatt, sajátos kompromisszumok eredményeként, erős zöldasztali illattal, főként adminisztrációs elvek szemmeltartásávad keletkeztek? De menjünk tovább ! Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy nálunk nincs pedagógiai közvélemény. Azért én már nem is panaszkodnék, hogy a nagyközönségnek nincs pedagógiai véleménye. Hogy újságjaink és folyóirataink majdnem kizárólag csak politikai szempontok alapján foglalkoznak nevelésügyi kérdésekkel. Nálunk azonban magának a tanárságnak sincs pedagógiai közvéleménye. Ami már egyenesen kétségbeejtő. És pedig azért nincs, mert az őszinte véleményt nem engedik megnyilatkozni. Az „okos“, alkalmazkodni tudó, sokszor éppen tehetsége tudatában érvényesülni akaró tanár rájött arra is, hogy nem is érdemes, nem is tanácsos önálló véleményt hangoztatni ; sokkal jobb elfogadni a csak hódolat illet meg, nem bírálat alapelvét. Így aztán tanári pedagógiai közvéleményt teremteni nagyon nehéz, szinte lehetetlen. Egészséges pedagógiai közvélemény nyomása nélkül pedig életrevaló reformot alkotni képtelenség. Nem térek tehát nagy mértékben el dr. Imre Sándor következtetésétől. Csak oda módosítanám, hogy a legerélyesebben tiltakoznék minden elhamarkodott, új iskolareform ellen. Új iskolatípusokból, új tantervekből, új utasításokból a tanárság már nem kér, ha azok egyéni ízlést, egyéni elgondolást fejeznek ki. Legyenek ezek az egyéni elgondolások még oly zseniálisak is ! De igenis kívánja, hogy minél többet, minél alaposabban és minél részletesebben beszéljünk és írjunk az eljövendő átfogó, nagy, magyar iskolareformról. Mert csak tanulmányok, cikkek, ankétek, kongresszusok, s mindezeken az őszinte hang érvényesülése nyomán várható annak az egészséges pedagógiai közvéleménynek a kialakulása, amelynek talajából kivirágozhatik a megnyugvást hozó revízió. Nem szükséges ezeket a kérdéseket a dologhoz nem értő nagyközönség elé vinni, bár szerintem a gyermeke sorsa fölött gondolkozó szülő véleménye iskolaügyi kérdésekben is méltó a meghallgatásra. De hogy pedagógiai szakfolyóiratainkban se tárgyalhassunk ezekről a kérdésekről, azt már egyenesen veszedelmesnek tartanám. Hát akkor hol lehetne ezekről a kérdésekről beszélni? Szerintem még a legjobbnak vélt iskolarendszer tökéletesítéséről is szabad volna beszélni iskolaügyi szaklapokban. A tanárságot csak nem féltjük attól, hogy nem fogja kellő kritikával olvasni az egyén i véleményeket ! Még egy másik elvi szempontom is van, amely indokolja, hogy beszéljünk a tanításterv revíziójáról. Tudom jól, hogy egyéni érdekeim ellen cselekszem, amikor ezt a szempontot megemlítem. De mindig többre becsültem a közérdeket, az iskola érdekét a magam egyéni érdekénél. így most is bátran meg merem mondani, hogy a mostani
