Protestáns Tanügyi Szemle, 1939
1939 / 1. szám - Dr. Papp Ferenc: A magyar gimnázium új hármaskönyve
4 Dr. Papp Ferenc : A magyar gimnázium új hármaskönyve. musból nem is hangsúlyozta a magyarrá nevelést. Ma azonban meg nem alkuvó öntudatos magyaroknak kell lennünk. Magyarrá nemcsak a nyelv tesz, hanem a nemzeti közösséggel egybehangzó gondolat éscselekvés is. Ennek örök forrása nemzetünk irodalma és története. Bele kell nevelni a nemzeti kultúrközösség életébe... Nevelni azonban nemzeti irányban csak akkor lehet, ha ismerjük népünk jellemét (Imre Sándor). De vájjon ismerjük-e, és tankönyveink ismertetik-e ? Újabban sok néprajzi munka lát napvilágot. A legtöbb jelenséget állapít meg és keresi a magyarázó okokat, legjobban azonban Szekfü Gyula mutat rá a közelmúlt és a jelen alapvető hiányaira : ,,A magyar szellemiségnek mélyebben kell gyökereit lebocsátania azokhoz az erőkhöz, melyek egyrészt számlálhatatlan nemzedékek óta termelik ki a magyarságot, mely a XI. században épúgy magyar volt, mint a török háborúk korában és mint ma, s azon erőkhöz, melyek a magyar kultúra korszakait hívják elő. Az erők egyik csoportját népnek, a másikat hagyománynak, történetnek nevezzük.“ A követendő út tehát: visszatérés a néphez, mely akkor is magyar, ha nemzetté nem szervezik, mely ősi nyelvét és hagyománykészletét mindig megtartja. Már ezért is jogunk, sőt kötelességünk vele foglalkozni. Másrészt az alapréteg műveltségét európai magyarságunkkal kell párosítani s így egynemű műveltséget kifejleszteni (Tálasi I.).1 Kialakulóban van az a vélemény, hogy a néphagyományt a középiskolai nevelés és oktatás alapjává kell tenni. Ennek gyakorlati megoldása a tanterv, az iskolai könyvek és a középiskolai tanárképzés változtatásával történhetik. Jelenlegi vallás- és közoktatásügyi miniszterünk képviselőházi beszédében (1938. június 11) mondotta : csak akkor tudja a magyar középosztály megérteni a magyar lelket, ha elmélyül, és megszereti a magyar néphagyományt. Ez a kijelentés a magyar pedagógiai világ útkeresését is meghatározza. Az iskolafajok utasításain meg is látszik az a törekvés, s ami eddig érvényesíthető volt nemzeti tudományunkból, részben már el is foglalta helyét. A népismeret azonban csak itt-ott említtetik meg. A magyar diák hall és olvas a magyar népről, de tudatos értékeléssel nem ismeri nemzetünk alaprétegét. Nagy hiba az is, hogy pl. a magyar parasztot a legtöbb olvasókönyv, színdarab stb. komikus vagy szánalmas alakban hozza elénk, s így különösen a nagyvárosi gyermek nem érzi meg a magyar paraszt munkájának komolyságát, és nem érzi osztályostársának a magyar népet. A néprajz nem lehet külön tantárgy, de érvényesülni kell a tanítás és nevelés minden területén. Várjuk tehát, hogy a tankönyv és a tanterv alkalmat és időt ad ezeknek a gondolatoknak az érvényesítésére. Ami eddig a magyar föld és népre vonatkozott egy-egy olvasókönyvben, az ne legyen szervetlen és külön álló képsorozat, hanem fokozatosan haladó egy1 Tálasi István eb. Néprajz és középiskola (Hódmezővásárhelyi gimn. értesítője 1937—38.)
