Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 9. szám - Lemle Rezső: Német nyelvoktatás
Lemle Rezső: Német nyelvoktatás. 409 Mivel azután ezen nyelvtani cél keretében feladatunk az is, hogy bizonyos mennyiségű régi szó tökéletesebb beidegződését elősegítsük, mindez — teljes évi tervezettel — nem történhetik előzetes készülés, a szavaknak, kérdőmondatoknak lejegyzése, illetve a jegyzeteknek az órán való használata nélkül. Ez a mód azonban zavarja a kérdezés közvetlenségét, gyorsaságát, tehát a tanvdók figyelmének élénksége és a beszédkészség pergésének elérése szempontjából nem tökéletes, bár az egész eljárásra vonatkoztatva ez nem lényeges hiány. Nagyobb, elkedvetlenítőbb a baj a tanulók munkájában, fáradozásunk eredményében. 1. Teljesen háttérbe szorul a kérdőmondatoknak aktív megformálása (saját kérdéseink megismételtetése nem elegendő). 2. Az új szavaknak begyakorlása főképpen csak akkor alkalmazható, amikor az olvasmány tartalma még élénken él a tanulók emlékezetében, szinte azt mondhatnók, hogy csak a leckét követő órán. De nagyobb mérvű ismétléseknél a tanuló már nem emlékszik Vissza pontosan azoknak a mondatoknak tartalmára, amelyekben a kérdéses új szavak előfordultak. Egyes szavakra vonatkozólag sikerülhet a visszaemlékezés, olyan szavakra, melyek az események vázlatos menetére vagy egy-egy fordulatra vonatkoznak. Fokozottabban áll ez akkor, ha egy előbbi osztály szókincsének egy részét szeretnék feleleveníteni. Mivel a kérdés sokszor nem mutat rá határozottan arra a szóra, amelyet meg akarunk mondatni, végül is a magyar nyelvhez kell folyamodnunk. 3. A tanulók nyelvileg sokszor hibás feleletet adnak. És ha megkíséreljük egy következő órán újból feleleveníteni ugyanazon kérdéseket, bizonyos, hogy nyelvhelyesség szempontjából megint nem kapunk kielégítő feleletet. A töKéletes begyakorlás tehát sok időt emészt fel, és nem nyújt semmiféle biztosítékot arra vonatkozólag, hogy vájjon a felelevenített szavaknak más nyelvtani formáját hibátlanul alkalmaznák-e a beszédben. 4. Vannak diákok, akikben a „kérdés-felelet“ ezen célkitűzési eljárásánál a felületesség, vagy játék érzése támad, mivel nem látják világosan a célt. Érdeklődésemre, hogy mi történt a német órákon, gyakran felelték: „Egy kicsit beszélgettünk.“ „És tudtál beszélgetni?“ „Valahogyan. De ez nem lecke, csak éppen beszélgettünk.“ Tehát nem fontos, legalább is nem nagyon fontos, nem kell úgy figyelni, és a nyelvhelyesség sem nagyon „kötelező“. Felvetődik a kérdés : lehetne-e valamilyen módon csökkenteni a hiányokat ? Bizonyos az, hogyha a növendékeknek módjukban van otthon is gyakorolniok a helyes feleletet, gyorsabb eredményt érek el. Mit tehetnék tehát? Leíratom a kérdéseket, s házi feladatul a tanulóknak meg kell írniok a feleletet. Ebben az esetben nem írnak mindnyájan hibátlan feleletet, pedig a cél az, hogy mindnyájan a helyes felelet
