Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 5. szám - Megjegyzések
Megjegyzések. 229 azért, ami régi, avult, maradi. Nem a hagyományt tisztelem benne, mert az oktalan hagyománytisztelet époly káros, mint amilyen helytelen a csakazértis reform. De igenis tisztelem a hagyományban azt, ami jó. A régi nagy pedagógusoknak nemcsak a magyarázat, hanem a számonkérés is erősségük volt. A régi számonkérés önálló munkát követelt a tanulótól. Ma elaprózott kérdésekre feleltetünk. Régen egy-egy tanuló erőkifejtése állott a mérlegen. A mai osztály-referálás csak általános osztály-eredményt mutat; Az egyéniség elmosódik. A régi tanuló büszkén tekinthetett vissza egy-egy jól sikerült feleletére. (Őh, elismerem, volt sok kínos nyögés is !) Ma nem fontos a diák előtt a felelés : „Hiszen csak egy kérdésre nem tudtam I“ Ez akijelentés mutatja a felületességet, amelyre a mai osztályreferálás vezet. A tömegben az egyes elveszti felelősségérzését. Ezt mai viszonyaink között mérhetetlen kárnak tartom. Másik kihatása a számonkérés megfogyatkozásának még súlyosabb következményeket rejt magában, mert mélyen belevág magyar fajtánk egyik ethnographiailag világosan felismert alaptulajdonságába: a szemérmes szerénységbe (nyersen, mai szóval : élhetetlenségünkbe). A mi fajtánk átlagban szellemileg lassabban bontakozik ki, mint a vele versenyző másfajúak. A gyors kérdések zuhatagát a magyar fiú begombolkózottabban állja, és nem törtet, nem ugrál, mint a szellemileg elevenebb, bár vele egy életkorú más faj. A magyar fajtának a kezeléséhez türelem kell. Szemérmes, néma büszkeségéből, mely fél a kinevettetéstől, ha helytelent találna mondani, lassanként, bátorítva kell kiemelnünk, erősítenünk. Ehhez nagy szeretet és idő kell. A mai gyors kérdések pergőtüzét nem a magyar fajta erősítésére hozta hozzánk a pedagógia. Félő, hogy ebben a harcban lemarad. A magyar fajnak más módszer kell. A régi tanárok gyakorlata olyan ösvényt taposott, amely magyar szellemi nagyságokat termelt. Jó, ha a mai tanár is gondolkozik ezen, és adott esetben megtalálja a helyes középutat a magyar gyermek kezeléséhez. A harmadik érv a tekintélytisztelet elvére vonatkozik. A tekintély tisztelet a pedagógus személyiség-éreztetése útján keletkezik. A személyiség mindig spontán és a maga módján nyilatkozik. De zárt keretben, percekre kiszabott, hajszolt munkában sem a tanár, sem a diák egyénisége nem fog érvényesülni. Robottá válik a munka, elvész benne a szellem, a lélek, a nevelő szeretet szava. Tágítani kell tehát a szoros kereteket, s az óravázlatnak sohasem szabad merev rekeszekkel dolgoznia, olyan időfiókokkal, amelyekbe anyagmennyiségek vannak belekényszerítve, úgyhogy semmi más beléjük nem fér. Az általános keret csak annyit foglaljon magában, hogy mennyi idő elég hozzávetőleg a számbavételhez (s ezzel ne fukarkodjék), továbbá mennyi idő a továbbhaladáshoz, begyakorláshoz. Még ez az általános keret se legyen minden körülmények között szigorúan alkalmazandó norma, hanem változzék az osztály szelleme, a tárgy adottságai és a tanári személyiség megnyilatkozásának módjai és lehetőségei szerint. Tegyen számot a helyzet adottsága is. Ilyen rugalmas óravázlat fogja igazán szolgálni a nevelői egyéniség szabad érvényesülését. A jó nevelő a maga sajátos egyéniségével, nemes jellemével, szabatos és határozott életfelfogásával fog szuggesztív hatást tenni növendékeire. A személyiséggel párosult tudás és nem a puszta tudományos fel- készültség az, ami tekintélyt szerez. Ennek a személyiségnek szabad érvényesülése látszik a hajszolt, percekre kimért munkában lehetetlennek. Ha meg- nyilatkozhatik, akkor ez a nevelői személyiség szerzi meg a ma annyira szükséges tekintélyt a nevelőnek akár a katedrán, akár az életben. A hajszolt robotban ennek ellenkezőjét, az anyagszerűséget s az ezzel járó egyéniséghiányt, tehát a tekintély hiányát fogjuk csak megtalálni. Van még egy negyedik érv is, amelyet újabban különösen félévközi ellenőrzői értekezleten hangoztat a tanári konferencia. Ez pedig az a mind szélesebb körben terjedő megfigyelés, hogy mai módszeres elveink zsinórmértékszerű alkalmazása mellett egyre kevesebb tere marad a gyermeknek igazságok önálló megfigyelésére, kibogozására, nyelvi nehézségek önálló leküzdésére, általában a teljesen önálló tevékenységre. Annyira foglalkoztatjuk őket az órákon, annyira módszeresen vezetjük őket, még a külön (pl. fizikai)
