Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 1. szám - Dr. Láng Margit: A latin nyelv kapcsolata a középiskola többi tárgyaival
12 Dr. Láng Margit: A latin nyelv kapcsolata a középisk. többi tárgyaival. nek a császár óhajtotta újjáébredését hirdeti ; Horatius hazafias eszménye a császár értelmezésében átalakított római köztársaság feltámasztása ; Livius a hivatalos udvari felfogás szellemében írja és értelmezi a római történetet. Ovidius egyéni tragikumának igazi oka éppen az, hogy nem vet számot udvari ember létére, az udvar politikai felfogásával, hanem saját játszi múzsájának szavára hallgat csupán. A bekövetkezendő erkölcsi hanyatlást hirdetik a következő század szatíraírói; a végromlást megjósolja a rómaiak legnagyobb történetírója és minden idők egyik legnagyobb gondolkodója, Tacitus, és az elmésen pletykájkodó Svetonius császári életrajzainak (Vitae) is komor erkölcsi háttere van. A késői császárkorban bekövetkező állami széttagolódás és kulturális decentralizáló- dás következménye az irodalom és államélet közti kapcsolat meg- lazulása, mely végül teljes széthullásra vezet. E folyamat tárgyalása nem tartozhatik a latin irodalomtörténettanítás körébe, teljesen azonban kultúrtörténeti jelentőségénél fogva, sem mellőzhető, mivel a bomlásból új élet létesül, új államok, új kultúrák, új irodalmak keletkeznek. A régiségtani ismeretközlések során Róma és Pompeji (az újabb ásatások és leletek folytán Herculanaeum is belevonható) topográfiái megbeszélésénél közeli érintkezésbe jutunk a művészettörténettel. A művészeti kérdések közül minket a latin tanítás szempontjából főleg a jellegzetes római vonások felkutatása érdekelhet, és evvel a régente sokat félreismert római géniusznak, és a történeti igazságnak megadhatjuk a magáét. Láthatjuk szemeinkkel (ha megnyitjuk azokat az igazság előtt), hogy a római nemcsak építészetben nyújtott újat, hanem a szobrászatéban és festészetben is. A római portrészobrászatot életteljes realizmus és hatalmas jellemző erő különbözteti meg az idealizáló görög irányzattól ; a hazafias domborműveknek (pl. Augustus békeoltára, a Traján-oszlop, a diadalkapuk stb.) nemcsak tárgyukban, hanem művészi felfogásukban is sok eredetiség mutatkozik. Pompeji és Herculanaeum falfestményei görög művészi minták után készültek, térfelfogásuk azonban, némi perspektivikus botlások ellenére is, eredeti és érdekes, természetábrázolásukban impresszionista jellegű részletek is akadnak. Kitűnik ezekből, hogy a rómaiban is volt eredeti művészi alkotóképesség, és hogy felfogásuk ezen a téren is lényegesen elüt a görögtől. Utalhatunk arra az érthető hazafias túlzásra, melyre az újabb olasz művészettörténeti kutatás adta magát avval, hogy a renaissance művészetét egészen római eredetűnek vallja, és a görög művészet hatását erősen redukálja. Eldöntetlen tudományos viták tárgyalása nem tartozik ugyan az iskola körébe, de az mégis felemlíthető, hogy helyesen értékelhessük a római nép teremtő erejét és kiküszöböljük azt a tévhitet, mintha a római csak utánzóművészet lett volna. Egybevethetjük a római nép fogékonyságát idegen kultúrhatások iránt a magyar nép befogadóképességével és átalakító erejével, és büszkén megállapíthatjuk, hogy az idegen áramlatokat mi gyor-
