Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 4. szám - Megjegyzések
182 Megjegyzések. kozni, erősíteni fogják az igazi nemzeti érzést. De csakis az ilyenek. Nem ártana egy kicsit többet gondolkoznunk erről a kérdésről, magyar nevelőknek. Sárospatak. Dr. Harsdnyi István. Még néhány szó középiskolai irodalmi nevelésiinkről. Bár attól félek, hogy az új tanterv az irodalmat tanító tanárok felfogásának figyelembevétele nélkül fog elkészülni, néhány gondolatot mégis fűzök azokhoz a tapasztalati igazságokhoz, mely hasonló címmel jelent meg Szemlénk múlt havi számában.1 A középiskolai irodalomtanítást ért gyakori vádaknak feltétlenül van alapjuk, hiszen azok hangoztatják, akik ezekből az iskolákból kerültek ki az életbe, s mostani felnőtt koruk irodalmi érdeklődése között alighanem helyesen látják meg azokat az akadályokat, amelyek diákkorukban útjokba álltak az irodalom megszeretésében s így esztétikus művelődésünkben. Hogy a középiskola nem tudta irodalmi érdeklődésüket felkelteni s a maga nevelő céljaira felhasználni, az nem a tanulók hibája. Az iskolának figyelembe kell vennie az elért eredményt, vagy el nem ért célt s annak hangulati velejáróját, ha nem akar önfejű, rövidlátó munkát végezni. Régi tapasztalat az, hogy tanulóink nem tudják esztétikai érdeklődéssel gyönyörködve végigolvasni az ú. n. kötelező olvasmányokat, különösen a régebbi irodalomból valókat. Két oka is lehet ennek. Egyik az, hogy a történelmi szemlélet híján szűkölködő ifjú szellemét és képzeletét nem köti le az a mű, melyet a tanár és a tankönyv értékmegállapítása oly kedvezően világított meg. Az ő szépet-vágyó lelke tanára buzgó s esztétikai finomságokra rámutató magyarórái alapján irodalmon valami nagyon gyönyörködtető, szívet-lelket lekötő, csendes örömet, vagy szent fájdalmat jelentő, az érzések tisztító vergődésein át a szépségek ragyogó világába egy-egy pillantást engedő közvetítő művészetet ért. S amikor kezébe veszi a sok mindenféle tekintetből esztétikai élvezetét zavaró kötelező olvasmányként szereplő munkát, letört, csalódott lélekkel ejti el a könyvet, mert történeti érzéke nincs még, csak szépre vágyó lelke. Ügy érzem, ilyenkor nagy kárt tettünk benne. Talán ezért van az, hogy a negyedikes gimnazista még szívesen és sokat olvas, de a hetedikes csak immel-ámmal fogadja el könyvajánlásainkat. S egész bizonyosan ezért hódítja meg őket a ponyva. A hetedikesnek, így minden különösebb előkészítés, ízlésre, történeti érzékre nevelés nélkül, nem sok gyönyörűséget nyújthat irodalmi tanulnivalója. Igen, legalább három éven át kellene tanítani az irodalmat történeti keretben. A három felső osztályban. A negyedik és ötödik osztályban a stilisztika, retorika és poétika elméleti anyagát teljesen összevonva, csak olvasgatás s művek megbeszélése közben közös munkával kellene megállapítani. így szolgálna e két év irodalmi anyagán szerzett esztétikai és bizonyos mértékű irodalomtörténeti ismeret a következő három évi tanulmány alapjául. Mivel pedig a tanulás útjának kedvesnek és mosolygósnak kell lennie, mindig ott kell megkezdeni, amely rész legjobban biztosítja az érdeklődést. A 16 éves ifjú a jelen világban él nemcsak testileg, hanem szellemében is, a történeti korok sokszor idegen levegőjének megértéséhez később érik hozzá. Az újabb irodalommal kellene tehát őt észrevétlenül rávezetnünk arra az útra, mely a remekművek időn és népen felül álló magaslataira vezet. Ha már a kellő esztétikai és történeti felkészültség biztosíthatja a műélvezetet, megkezdődhet a régi irodalom tanulása. Ez a sorrend nem veszélyezteti a korok, irányok, eszmeáramlatok szellentörténeti szerves összefüggésének meg- láttatását sem, mert utólag minden zavaró mozzanat nélkül bele lehet illeszteni a már tanultakat a történeti folytonosságba. Mindenesetre a veszély így kisebb, mint az eddigi. A legújabb korszak irodalmának tanulmányozása a nyolcadik osztály munkája maradna. A másik ok talán abban rejlik, hogy kötelező olvasmányokul jórészt éppen azokat a műveket szokás kijelölni, melyeknek élvezéséhez feltétlenül 1 Dr. Bihari János : Középiskolai irodalmi nevelésünk.
