Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 3. szám - Csanády Sándor: Halottak keltegetése
120 Csanádi/ Sándor: Halottak keltegetése. gúzsbakötő eszköz ; amíg a nyugati népek kultúrájukat fejlesztették, mi sokszor magyar lelkünk és magyar nyelvünk megtartásáért vívtunk belső és külső harcokat, s emésztettük, fogyasztottuk erőnket. Lélek- számban, vérmennyiségben ennyi pusztító körülmények között alig szaporodó magyar nemzetet önimádattal vádolni csak felületes és rosszhiszemű ember tudja. Azt érezte meg Jókai lelke, hogy a területileg egyre szűkebb határok közé szoruló, vérét idegen célokért vesztett, a nagy világban ismeretlen magyar nemzetet, nem mint más népeket a hatványos sokasodás, vagy új területek, gyarmatok bekebelezése tartotta és tartja fenn, hanem a vérnek és a léleknek minősége, megszokott kifejezéssel azt mondanók : a nemzeti genius. Különösképpen a reformok évtizedeiben, a szabadságharc idejében, a Bach-korszakban játszó regényeiben ezt a történeti hivatású magyar lelket és életerőt revelálja elénk. Talán öltözetükben, beszédjükben néha pompázóbban rajzolja kortársait, néha talán több a sujtás atillájukon, mint amennyit az új idők stílreálizmusa megengedhetőnek tart, de a világháborúban idegen érdekekért hozott magyar teljesítmények s a trianoni Magyarországnak hittel hívő, erősödő, készülődő, dolgozó és nemzetrontó fekélyeket magából kivető árva népe igazolja Jókai legendás magyarjait és zsinóros, mentés alakjait. A drámai feszültségű Rab Ráby-ban Jókai jobban megérzékelteti a kor szellemét, felfogását, gondolatvilágát, mint a legpragmatikusabb történetíró. Az Egy magyar nábob-han szomorú igazságokat mond el XIX. sz. első negyedének társadalmi képeiről. A reformkorban meginduló magyar törekvéseket beszéli el a Kárpáthy Zoltán-ban. Az És mégis mozog a föld színgazdag világa is ebbe a megiíjúló és szellemóriásokat adó korba visz bennünket, amely évtizedekben a történet tanúsága szerint is a magyar nemzet soha nem látott bőségben termeli ki magából az értékeket. Mint a fenti művekben, A kőszívű ember fiai-nak legendás regényében, meg Az új földesúr bájos fejezeteiben sem szabad csak a köznapi élet másolatát keresnünk, mégis megérezzük bennük a kor levegőjét, megtaláljuk bennük a bizakodó reménnyel enyhített örök magyar tragikumot : a mindig újrakezdést. Ezeréves történetünk folyamán annyiszor feljutottunk a csúcsig, és onnan buktunk alá. Azután újra kezdtük az életet, mint megkezdtük Trianon után is. Ez a borongós bánat annyiszor megihlet bennünket Jókai regényeiben, hogy amikor Sajó Sándornak Trianon-szülte gyönyörű költeményébe (Magyar ének. . .) elmerülünk, Jókainak igen sokszor méltatlanul megbántott hőseire, ezerszer kifogásolt korfestésére, jellemrajzolására gondolunk. Trianon magyarja tudja azt, magyarnak lenni mit jelent. Tudta azt Jókai is, és talán mégsem méretezte túl a magyar genius nagyságát. Ennél a kérdésnél néhány pillanattal tovább időzünk, mert
