Protestáns Tanügyi Szemle, 1938
1938 / 3. szám - Csanády Sándor: Halottak keltegetése
Csanádi/ Sándor: Hatollak keltegelése. 115 sok irodalmilag képzett, majd pedig az irodalom tanításával megbízott ember is. Sőt egyik irodalomtörténet meghökkentő ítéleteivel, fellebbezhetetlen hangon seregszemlét tart irodalmi nagyjaink felett és megrostálja őket, amikor többek között Jókai müveire is kimondja, hogy immáron csak ifjúsági irodalom. (Ezt jósolja Gárdonyi Géza és Herczeg Ferenc munkáinak is.) A mai regényből az hiányzik a legtöbbször, ami a remekírásokban főérték : a poézis. De van helyette érzékiség, vagy nagyképű filozofálás. Akár Eötvös irányregényeit, akár Kemény Zsigmond tragikus feszültségű müveit olvassuk, érezzük, hogy nemcsak az értelmünk kap táplálékot, de a szívünk is. Bacon szavaival élve, nem is a szárazfényű értelemmel kell ezeket az írásokat vizsgálni, sem pedig Jókai színgazdag és csodálatos művészetét megközelíteni. Pedig' a kritikusok legtöbbje a bíráló ész metsző pengéjével forgolódik ott is, ahol a művészetnek csak lélekkel megfogható örök rejtelmei nőnek káprázatos ligetekké, ahol igen sokszor csak csodálkozhatik, semmint ítélkezhetik az ész. II. Ez a boncoló ész nem tudta Jókai regényírásában is azt megtalálni, ami a fontos művészeti elemek között is a legfőbb és legidőt- állóbb érték : a lelket. Jókai regényeinek szerkezete, korrajza, nyelve, mesebonyolítása, jellemformálása kötötte le a kritikusok figyelmét, holott Jókai művészetének maradéktalan megértéséhez akkor jutunk el, Jókai művészetének kulcsát akkor kapjuk meg, ha képesek vagyunk követni a magasra ívelő, ebben a regényírásban minden tevékenységet megindító és egybefoglaló léleknek az útját. A Jókai-regények elsődlegesen lélektani alkotások, de nem a mai „lélektani“ regények meghatározása, feltételei és elemei szerint. Jókai regényeiben nincsen a lélek boncasztalra téve és csipeszekkel körülaggatva, mint az operálás alatt levő beteg ember zsigere. A lélek erejét csak megsejteni, intuitíve megérezni lehet, de aki a modern felfogás mikroszkópjával és maximál feszültségmérőjével akar határokat szabni a lélek hatalmának és lendületének, és bele- zsibbasztja a lelket a roppant mindenség arányaihoz és titkaihoz képest parányivá törpülő emberi értelmünk gyűszűjébe, ez a művészet-filozófus, műbíráló és tudománybúvár hasonlít a kölni dóm egyik kiugró párkányán sétáló hangyához, amely néhány métert bejárva és kifürkészve azt hiszi, hogy ennek a roppant épületnek tervét, szerkezetét, rendeltetését ő ismeri a legjobban. Jókai a lélek misztériuma mögé tekint, fellebbenti a fátyolt, amely az emberi lelket elleplezi, és nem téved tüzetes lélekvizsgálat címén kórtünetek leírásába és tetszelgő, hosszú fejtegetésbe. A fátyol mögött keresi azt a Valakit, akitől az életutak kifutnak és visszatérnek, és töprengő lélekanalízis helyett a hősök sorsát keresztyéni életszemlélettel oldja meg. Ebben van a Jókai-optimizmus lényege. Jókai regény költészetének legújabb vizsgálatai már megemlítik ennek a bámulatosan gazdag és terebélyes művészetnek lélektani vonatkozását, de kellő kifejtésben nem részesítik, sőt ebben az 2*
