Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 2. szám - Csanády Sándor: A nemzetek lelki alkata és szelleme az irodalomban
Csanádi) Sándor: A nemzetek lelki alkata és szelleme az irodalomban. 59' nagy kérdéseinek, meghitt érzelmeinek, múltjának kiábrázolása,, jövőjének elpecsételése. Az irodalom a nemzet lelkének misztikus mélységeiből fakad, ezért a meglopott vagy meghamisított nemzeti irodalom az apját veri agyon, mint a korcsgyermek. Ezért lobogtak a Harmadik Birodalom máglyái. A magyar irodalom nagy alakjai közé is egyre több álművész és fürge fordító tolakodik be, akik hangos lármával, sok handa- bandával, pökhendi fölényeskedéssel, „az európaiság“ jelszavával megteremtették, és egyre magasabb asztagokba villázzák össze a költészet nélküli irodalmat, amelynek szelleme idegen, de nyelve sem igazán magyar, csak úgy hangzik, mintha magyar nyelven írták volna. Ennek az irodalomnak legfontosabb esztétikai elemei: a pénz, az üzlet, a lélekrontás, a vérkultusz, az ösztönök joga és a nemzetközi defetizmus. És dömpingáruként fut át a határokon, mint importéi exportcikk. Ott táncol ez az irodalom a színpadon, ott virít tarka köntösben az utcasarki könyvárusnál, és ott dölyfösködik a fényes kirakatokban, hol rotációs papíron, hol meg díszkiadásban. Nem is a művészet transcendens világából ered ez az irodalom, hanem az íiónak alantas ösztönökre való spekulációjából. Nemzetek pusztulásának és romlásának sokféle formája és eszköze van ; de nem a háború a legveszedelmesebb, mert ebből van, vagy lehet feltámadás. Amelyik nemzet azonban engedi irodalmát megrontani és felhígítani, az a nemzet átlépte a temető kapuját. A jugoszláv kultuszkormány egyik vezető embere (Petrovics) a napokban azt mondotta, hogy az irodalomnak legfőbb értékeleme a nemzeti szellem és lélek. A jelen cikkünkben megemlített irodalmi liberálisták Petrovics nézetét a legjobb esetben maradiságnak mondanák, a sznobok pedig nagy irtózattal balkáni felfogásnak minősítenék, ahová az irodalmi kultúra fénye még nem jutott el, ahol tehát sürgős tennivaló volna : az „európaiság“ szintjére való emelkedés. Jelen írásunknak időszerűségét az irodalomesztétikai fejtegetésen túlmenőleg abban látjuk, hogy nagyobb éberséggel kell őrizni a magyar középiskola kapuját, mert amint beszivárgott azon a korszellemnek sok más káros hatása és betegsége, betör azon a fent- vázolt irodalmi liberálizmus is. Éveken át figyeljük a folyamatot, és szomorúan tapasztaljuk, hogy szükség van a kettőzött őrségre. Durva és igazságtalan vádaskodás volna a részünkről, ha tudatos hazafiatlanságról, vagy szándékos nemzetrontásról beszélnénk, de itt-ott az önkéntelen sodródást, müvészelvi csatlakozást megtaláljuk az iskola kapuján belül is. Pedig a tanárnak sohasem szabad elfelejtenie, hogy az ő nézete nem marad magánvélemény, mert a tanítványok százai figyelik és lesik nemcsak szavait, de a szavai mögött meghúzódó, talán elburkolt felfogását is. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a középiskola irodalom
