Protestáns Tanügyi Szemle, 1937

1937 / 10. szám - Németh Zoltán: Látogatásom egy angol középiskolában

Németh Zoltán: Látogatásom egy angol középlsbkoláan. 4tí7 iskolának az lenne a feladata, hogy általános alapot adjon, ne pedig specializálással az általános műveltség rovására dolgozzék. — Ez a dolog teljesen igaz lehet az ön hazájában, de nem alkal­mazható angol viszonyokra. Nekünk mások a céljaink. Nálunk a középiskola után a tanulók nagyobb százaléka már állásba kerül, tehát az egyetemre csak kis rész megy. A fiúk az életben úgy helyez­kednek el, hogy kedvüknek, hajlamaiknak leginkább megfelelő foglalkozást kapjanak ; nekünk számolnunk kell tehát a specializálás kérdésével, hiszen a kikerülő fiúknak a középiskola volt az utolsó alkalom (a speciális szakiskolák kivételével) valamilyen szaktárgy mélyebb tanulmányozására. Az általános műveltség szempontjából megelégszünk azzal, amit a kezdő osztályok adnak. Miután a tanuló elvégezte a középiskolát, már képesítették több állás viselésére, de ha egyetemi tanulmányokat akar végezni, külön vizsgát kell tennie. A vizsga jellege az illető egyetem szerint változik, és a bizonyít­vány neve is mutatja a bizonyítványok kiilönféleségét : Oxford Certificate, London Certificate stb. — Mi a helyzet a vallásoktatás terén? — tettem fel a kérdést. — A vallástanítás valóban nagy problémája lenne a közép­iskolának, mert hiszen rengeteg apró felekezetűnk van, s minden felekezet megkívánhatná azt, hogy fiait külön vallástanításban részesítsük. Mi azonban a kérdést máshogyan oldottuk meg. Mint már a fiúknak többször elmagyaráztam, a mi elvünk az, hogy Isten egy nagy hegyen van, különböző utak visznek a hegyre, nem a mi feladatunk, hogy az utat mutassuk, hanem csak az Istent a biblián keresztül. S mi vallásóráinknak tárgya csak a bibliaolvasás. A tanár anyaga ebben az egyetlen tantárgyban erősen megkötött, nem hoz­hatja be magyarázatába a különböző felekezetek nézeteit. A mi véleményünk az, hogy a tanulók speciális felekezeti oktatásáért nem az iskola, hanem az illető egyház és a szülők felelősek. Ezután az igazgató rátért a napi munkarend elmagyarázására. — A tanulók reggel kilenc órától egészen délután öt óráig az iskolában tartózkodnak. A mi iskolánknak különös problémája a messze vidékekről jövő fiúk ellátása, ugyanis a tanulók több, mint fele az iskolában étkezik. Nagyon nehéz feladat elé állít még minket az anyag megtanultatásának kérdése. A tanuló korán reggel jön ide, és rendesen csak este megy haza ; az otthoni készülésre tehát alig marad ideje. A házi feladatokat tehát annyira le kell csökkentenünk, amennyire csak lehet. Az anyag legnagyobb részét itt az iskolában kell a fiúknak megtanulniok. Az A) csoportban ez még aránylag könnyen megy, de a B) osztályoknak bizony elég nehéz feladat. A hosszú időt, amely d. e. 9 órától délutánig telik el, természetesen nemcsak tanulmányok, hanem tornaórák is töltik ki, amelyeknek úgyszólván állandó anyaga a különböző nemzeti játékok. E napi felosztás mellett, azt hiszem, érdemes lesz néhány szóval megemlíteni az iskolának egész évi felosztását. Ez is teljesen eltérő 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom