Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 10. szám - Dr. Madai Pál: A munkaiskola elve a történettanításban
Dr. Madai Pál: A munkaiskola rive a történettanításban. 451 csak segítője, vezetője ebben a munkában. A lelki életnek nem passzív, receptív tulajdonságára, hanem cselekvő, alkotó, spontán tevékeny-í ségére helyezi a súlyt, amely a külvilágból érkező hatásokat, lelki tartalmakat a maga összetevő és szétválasztó munkájával állandóán a lelki organizmus céljai szerint rendezi. A régi és az új iskola küzdelmének eredménye az lett, hogy ma már a munka- vagy cselekvőoktatás éppen olyan fontos módszertani elv, mint például a szemléltetés. Alkalmazása a tárgyak természete szerint változik. A történettanításban természetszerűleg nem a manuális, hanem a szellemi tevékenységre esik a hangsúly. Alapelv az, hogy semmit se tegyen a tanár, amit a tanulók is elvégezhetnek. A tanár állandó feladata, hogy a tanulót az önkéntes elhatározásból fakadó cselekvés útjára terelje, az egész osztályt munkaközösségében egyesítse. A számonkérés, az előkészítés és az összejoglalás alatt az elvet maradéktalanul érvényesíthetjük. Láttuk, hogy ez a kérdezés művészetével függ össze. Nem elég azonban, hogy a történetóra e szakaszain csak a reprodukció szempontja érvényesüljön. A kutató kérdések egész sorával érdeklődnünk kell, meddig terjed a felelő tárgyi ismerete, az összetett, magasabbrendű történeti fogalmak, összefüggések megértésében meddig jutott, van-e problémaérzéke, helyesen ítéli-e meg a történeti személyeket, az eseményeket, a kor szellemét stb. ? Van-e spontán érdeklődésen alapuló és lelki kiegészülésre törekvő tudásvágya, témaszeretete? Különösen kutatnunk, figyelnünk kell, vájjon az, amit a tanuló mond, lelki öntevékenység útján kialakult, önálló, maradandó tudattartalom-e, vagy csak mehanikus memorizálás, verbalizmus gyümölcse? De a felelőt a számonkérés alatt nem szabad folyton kérdéseinkkel zavarni. Engedni kell, hogy szellemi munkája útján szerzett lelki gyarapodását bemutassa. A lelki értékgyarapodás nyilvános és sikeres bemutatása önérzetne velő, fokozott munkára serkentő. Az előadókészség bemutatása és fejlesztése is csak így történhetik. A munkaoktatás, illetőleg az osztályfoglalkoztatás elvét a történet- tanításban nem értelmezhetjük úgy, hogy az öntevékenységre serkentő, gyakori kérdésekkel, szakadatlan ösztönzésekkel a fogalmi és érzelmi egység megteremtésére és annak kifejezésére törekvő tanuló lelki működését folytonosan megszaggassam, felaprózzam. Csak ha megakad, vagy valótlanságot mond, homályos, bizonytalan tudást árul el a felelő, szólítom az osztály másik tagját. Hogy mennyi idő múlva, az a tisztázandó ismeret természetétől függ. Általában sokáig nem várhatunk, nemcsak az osztályfoglalkoztatás érdekéből, hanem az idő rövidsége miatt sem. Ilyenkor, kivált ha nehezebben érthető, mélyebb értelmű kérdés megbeszélése az egész osztály bevonásával eleven ütemben folyik, az érdeklődés láza, a lelki felhevülés jele ott csillog a szemekben. Nincs olyan feldolgozott történeti anyag, amelyet minden vonatkozásban ismerjen és átéljen a tanuló. A felelés közben felvetődött problémák közös megoldása 2*
