Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 10. szám - Dr. Madai Pál: A munkaiskola elve a történettanításban
452 Dr. Madai Pál: A munkaiskola elve a tört nelt mltáshan. éppen ezért kiválóan nevelőértékű lehet. Vigyáznunk kell azonban, hogy az öntevékenységre serkentő osztályfoglalkoztatás a fegyelem felbomlására s az eleven temperamentumú, folyton felelni szerető tanulók állandó foglalkoztatása mellett a nagyon gyengék, vagy megrögzött lusták biztonságos passzivitására (!) ne vezessen. A szellemi öntevékenység ébrentartása és az egész osztály foglalkoztatása a történettanárral szemben nagy igényeket támaszt. Az egyes tanulóknak s az egész osztálynak figyelmét, érdeklődési irányát, készültségi fokát, egész lelki beállítottságát minden percben ismernie, éreznie kell. Minden szó, legkisebb jelenség s a tanulóknak szeme elé táruló egész magatartása befolyásolja tevékenységének (kérdéseinek) irányát. Legfőbb feladata, hogy a tanulók lelki világát a történeti anyagon, mint eszközön keresztül, a nevelői cél felé irányítsa. Az órán szereplő összes ismert, reproduktív anyagot épúgy, mint a megtanítandó újat az osztály lelki igénye szerint kell feldolgoznia, és mindig tudnia kell, milyen képességű és készültségéi tanulóval beszél. Ezek szabják meg a tanulóval szemben felállítható mértéket. Gondoskodik arról, hogy a vezetőtanulók jótékony hatásukat óra alatt is kifejtsék. Kutató kérdések útján felvetődött bonyolultabb összefüggéseket, mélyebben fekvő koreszméket, kulturális, gazdasági, társadalmi kérdéseket, erkölcsös gondolkozást, hazafias érzést feltáró anyagrészeket velük mondatunk el : hadd lássák a gyengébbek, hogy a feltett kérdés az osztály szellemi színvonalát nem haladja meg, hadd érezzék a társuk által átélt, megkapó stílusban tolmácsolt felemelő érzés jótékony hatását s ugyanakkor a kiegészülésre való törekvést, ha ugyanaz nem volna bennük is meg. Fontos kérdés, hogy az új anyag feldolgozása alatt hogyan, milyen mértékig alkalmazzuk a munkaiskola elvét ? Az elv túlhajtói, a „hallgató“ tanulótól irtózva, a munkában való aktív részvételt itt is erőszakolták. A tanulók tevékeny részvételét sokszor a nevetségig menő mesterkélt eszközökkel, pl. a heurisztikus tanalak erőszakolt használatával igyekeztek biztosítani az új anyag feldolgozásában is. Pedig időben szingulárisán lefolyt történeti tényeket kikövetkeztetni éppen olyan, mint a jövőt tényszerűen megjósolni. Az eseménykitaláló munkában csak ügyes Iesők, vagy élelmes előrekészülők tudnak öntevékenyen résztvenni. A történetóra ezen fázisában a tanár domináló szerepe pedagógiai szükségesség. Nemcsak mert spekulatív úton meg nem állapítható, egyszer lefolyt történeti tényeknek közléséről, hanem mert azok egyidejű értékeléséről van szó. Céloktól vezetett, gyakran szövevényes erkölcsi és anyagi érdekektől hajtott történeti személyek, vagy társadalmi közösségek tetteit serdülő ifjak előtt a megbízhatóság erejével csakis olyan felnőtt tárhatja fel, akiről az ifjak tudják, hogy koránál, képzettségénél, társadalmi állásánál és hivatásánál fogva a jelenben is tagja, tényezője, alapos ismerője, objektív szemlélője egy ahhoz sok tekintetben hasonló történeti életnek, mint amilyennek a megértése
