Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 10. szám - Dr. Harsányi István: Tanárok szelekciója
438 Dr. Harsányi István : Tanárok szelekciója. Minden rendű és rangú iskola legfontosabb, legéletbcvágóbb ügye a tanítótestület ügye. Nem a múlt, nem a falak, nem a diákok jelentik elsősorban az iskolát, hanem a tanári karok. S csak természetes, hogy ezek a tanári karok semmiképpen sem vonhatják ki magukat a szelekció törvényei alól. A szelektálás elé — ami nemes értelemben tulajdonképpen nem egyéb, mint határozott kritika, amely bátran kimondja, hogy X vagy Y ott, ahol van, nem állja meg a helyét, s e megállapításnak a legkomolyabb formában érvényt is szerez — mesterséges gátat állítani kerékkötés és bűn, a fejlődés egyik alap- követelményének a megcsúfolása. Manapság, midőn az egyre erősebben elharapódzó protekcionizmus könyörtelenül végrehajtja a maga idegen szempontú, a magyar nevelésügyre nem mindig áldásos kiválogatását, fokozott mértékben kell érvényesülnie a pedagógiai szempontú, minőségi szelekciónak. S bizonyára érthető, ha a kör szűkítésével kimondjuk azt, hogy a hazai református nevelés érdekében — ahol sajnos, elég gyakran találkozunk amaz álszempontú szelekcióval — még fokozottabb mértékű, még magasabb célkitűzésű kiválogatást kell megvalósítanunk a tanári karok összeállításánál. Hiszen kisebbség vagyunk, a kisebbségi sors pedig mindig harcos és küzdelmes sors volt. A református iskolák — elsősorban középiskolákra és tanítóképzőintézetekre gondolok — egyik pompás emelkedési lehetősége volna ez a szelekció, csak tervszerűen és következetesen kellene azt végrehajtani. A református iskolákban a legjobb erőket kellene összeszedni. Ezzel egyidejűleg, vagy méginkább ennek első lépéseként természetesen a • református tanár életét kellene társadalmilag s anyagilag is vonzóbbá, biztosítottabbá tenni. A belső emelkedés vágyán kívül más tények is érthetővé tehetik a szigorúbb szelekció igénylését. Hogy csak egyet említsünk, református iskoláinknál nincs meg az áthelyezés szokása vagy lehetősége. Ne értsen félre senki : nem becsülöm túl az áthelyezések nevelő erejét. Olykor nem is tudjuk, hogy minden tekintetben előnyösnek tartsuk-e azt például az állami iskolaszervezetek életében. Annyi kétségtelen azonban, hogy az újrakezdés lehetőségei benne rejlenek. Meggyőződésem, hogy nem célszerűen és tervszerűen kiválogatott emberekkel nem lehet egységes szellemű, világnézetű, vagyis az alapvető emberi értékek birodalmában egyetértő tanári, nevelői közösséget szervezni. Igen, a legmegfelelőbb egyéneket kell kiválogatni minden református iskolához. Ha valahol, úgy itt igazán nem volna szabad érvényesülni semmiféle protekcionizmusnak, kéz-kezet- mosó családi politikának. Természetes, hogy az igazgató, vagy egyéb közegek önkényeskedő és személyeskedő szelektálása ellen is védekeznünk kell, s nem szabad elfelejtenünk, hogy sohasem bábokra, kaptafa-emberekre van szüksége a tanári karnak, ami természeténél fogva tanácskozó testület, ahol a megbeszélésekből, tanácskozásokból kell kialakulnia az egységes felfogásnak. Olyan emberek kellenek ide, akik közös
