Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 9. szám - Hazai irodalom
Hazai irodalom. 377 A régi iskola is szem előtt tartotta és munkálta is az iskolák hármas feladatát : a világ tárgyi megismertetését, az erkölcsi jellem kifejlesztését s az új nemzedéknek a nemzeti közösségbe való belenevelését, e munkássága azonban „nem ugyanannak az egységes szellemnek és lelkidet nek volt avetülete, hanem három, egymásnak ellentmondó tendencia kényszerű találkozása, melyeknek teljesen ellentétes erői szétfeszítették az iskola munkájának belső egységét“ (61). E meghasonlott világra a világháború mondta ki aztán az ítéletet. Ez a lesújtó ítélet hozta magával, hogy ifjúságunk jórésze ki is ábrándult az ideálokból. Az iskola feladata ezeket újból felemelni, de most már a helyes úton. Az iskola ezt a feladatot elsősorban oktató módjával teljesíti. Mi az oktatás lényege? A régi iskola ezt csupán racionális ismeretközlésnek tartotta. Már a lélek pszichikai természete magával hozza azonban, hogy e tevékenység hatása nem áll meg a puszta tudtuladásnál s beemléztetésnél; a tanulásnál nemcsak elvont értelmünknek van szerepe, hanem egész élő lényünknek, s a tudásanyagot sem valami különös célra, hanem egész életünk számára sajátítjuk el. Már most ebből a szempontból fölveti szerzőnk a kérdést: „Mi tanítható?“ S felel rá : „Mindennek taníthatónak kell lennie, amire az emberben képesség rejlik“ (70). S mivel pedig bennünk magára az életre van képesség, „az életnek kell taníthatónak lennie, és a tanulás határai nem egyikmásik funkció, hanem az élet határaival esnek egybe“ (70). Az oktatás tehát az élet tudatosítása valamilyen cél érdekében, éspedig összes tevékenységeinkben. Evvel az oktatás és nevelés közötti szakadék is megszűnik az emberi szellem és élet organikus egységének megfelelően. Épígy elvész a formális és materiális képzés megkülönböztetésének jelentősége is, mert mind a kettő az önértékű élet szolgálatában áll. Ezt az önértékű életet pedig az életcél fejezi ki és reprezentálja, melyet a nevelés mint öntudatosítandót maga elé kitűz. Az öntudatosítás eszköze a kultúra. Ennek tervszerű intézményes átadója az iskola. De mi az, amiért mindez történik? Aj önértékü személyiség. Ennek minta-alakja pedig „ott ragyog előttünk abban, akiről méltatlan ítélő bírája akaratlanul is az igazságot mondotta ki : „Íme az ember“ Milyen iskolát kívánnak most már meg ezek a feladatok ? Mindenekelőtt az iskolában egységes nevelői szellemnek kell uralkodnia, mely olyan nemzeti követelményeket valósít meg, melynek sajátosságában az egyetemes szellemiség fejeződik ki. Ezt a nevelő szellemet az iskolát alkotó nemzet irányító rétegeinek kell kitermelni, ezekre viszont a nevelői hivatás szolgálatában álló személyiségek nyomják rá bélyegüket. Az új feladatú iskola tehát új szellemű nevelőket kíván. Az új nevelő már rájött, hogy nem ura és mindenható teremtője növendéke lelkének. A tény és a cél egyaránt fölötte áll tanítónak és tanítványnak. A nevelő csak közvetítő munkát végez (85). Az új nevelő nem vezér : kísérő. Csak egyben válhatik s kell vezérré válnia : mikor saját megformált és beteljesített életével dokumentálja növendéke előtt az emberi élet célját. Ezt követeli a nevelőtől minden ifjúság s különösen a mai kiábrándult. S a nevelői szeretetnek abban kell megnyilvánulnia, hogy az ifjúság érdekéért „maga a nevelő társadalom tudja meggyűlölni a bűnt, tudjon a jövendőért fiatallá változni, megújulnia felelősség és áldozat szellemében“ (89). „Ennek a nevelői közösségnek légkörében kell megszületnie az új magyar ember típusának : a múltra öntudatosan tekintő léleknek, a világot a nemes intelligencia fényében vizsgáló és ismerő szellemnek, az erkölcsi jellemnek, az alázatos istenfiúságnak“ (89—90). A nevelői tevékenység ez általános feltételeinek mélyreható és széleskörű taglalása után a magyar nevelés szükséges tartalmi tényezőit, nemzeti értékeinket és mértékeinket tárja elénk írónk a tudós megvesztegető bőkezűségével. Először is a kultúra fogalmát tisztázza. Ez szerinte kollektív műveltség. „A szellemiség megvalósulása részben egyéni, mert egyének igaz, jó, szép alkotásaiban és életében jelenik meg, másrészt közösségi, mert a tudomány, erkölcsiség és művészet kollektív kultúrkincsében halmozódik fel és érvényesül. Ezenkívül még hozzájárul egy lényeges harmadik vonás is : a szervezettség, mely tudatossá és hatékonnyá teszi. így a kultúrát, mint kollektív műveltsé
