Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 9. szám - Dr. Madai Pál: A történettanítás szakdidaktikai problémái
356 Dr. Madai Pál: A történettanítás szakdidaktikai problémái. csak saját élményeink építőkövéből összerakni tudunk. A múlt elképzeléséhez pedig az építőköveket a jelen szolgáltatja“. A tanuló jelen- ismerete azonban egyoldalú és szűkkörű. Magasabbrendű fogalmak kialakulása, bonyolultabb viszonyok megértése éppen azért csak lassan halad előre. „Sohasem szabad elfelednünk — mondja tovább Utasításunk -—, hogy aránylag mily halvány tartalmakat fűz a növendék a fogalmakhoz. A középiskolai történettanítás súlypontja ezért a felsőbb osztályokon nyugszik". Hogy milyen lassú folyamat a tanuló történeti érzékének, önálló szemléletének, biztos ítéletének és helyes történeti gondolkozásának kialakulása, azt minden történeti órán van alkalmunk tapasztalni. Ebből táplálkozik a könyvhöz menekülés ösztöne is. Innen van, hogy a történettanár vezetőszerepe, folytonos korrigáló, irányító feladata, a megértést ellenőrző ébersége e tárgyban fokozott jelentőséggel bír. Igaz viszont, ha ezt a kötelességét komoly hivatástudattól áthatva teljesíti, a verbalizmus kényelméből a jellemformálás, az igazi embernevelés fárasztó, de felemelő, önérzetkeltő útjára lép. b) Rendszerezés olyan értelemben, mint a természettudományi tárgyaknál, a történelemben nem lehetséges. Az esemény- vagy rész- történetekben a rendszert, azt mondhatjuk, a történeti fejlődés pótolja. Az új ismeretet helyesen csak úgy tudom értékelni, jelentését felfogni, ha beállítom a fejlődés vonalába, amelyet mindig valamely kultúrértékre vonatkoztatott történeti cél szempontjából állapítok meg. A fejlődés útját azonban csak akkor érthetem meg, ha arra visszatekintek. Ennek érzékeltetésére tehát alkalmat egy-egy korszak átismétlése, a részegységenként feldolgozott anyag egészben való felfogása nyújt. A történettanár szerepe a módszeres egységek feldolgozásánál azért is nyer különös jelentőséget, mert ő a történeti cél által meghatározott fejlődés útját ismeri, s így az új ismeretnek a fejlődés szempontjából fontos részeit kellően értékelni, jelentőségéhez képest hangsúlyozni tudja. Egyébként a történettanítás folyamán bőven van alkalmunk az analízis és szintézis, illetőleg az induktív és deduktív eljárás alkalmazása, kauzális viszonyok megértése, összehasonlítás, ítélés, osztályozás gyakorlása által logizálni, s ennek révén az anyagot a belső szemlélet, a képzelet, az érzelem, akarat stb. formális képzésén kívül a gondolkozóképesség kiművelésére is felhasználni. c) Végül szólanunk kell arról, hogy ma már a történettanításban az alkalmazás fokaként a régi moralizáló eljárást nem használjuk, vagyis a történeti anyagban rejlő etikai tartalmat azonnal nem vonjuk el, erkölcsi szabályokat nem formulázunk. Ez természetesen nem egyetlen kivételt sem tűrő tilalom. Sőt, kivált az alsó osztályokban, alkalomadtán élünk is vele. De tudnunk kell, hogy a nevelőcélnak ezt a fontos szolgálatát ma éppen olyan gondos tervszerűséggel a szimpatikus érzések és az akarati tendenciák kimélyítése útján végezzük. Minden lelkűnkbe, tudatunkba jutó hatásnak értékmérője ugyanis az érzelem. „Ez állandósítja abban a tendenciákat jó vagy