Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 9. szám - Dr. Madai Pál: A történettanítás szakdidaktikai problémái
Dr. Madai Pál: A történettanítás szakdidaktikai problémái. 345 Tudomány- és ismeretelméleti szempontok. Amikor a történelemmel, mint tantárggyal, mint ismeret- anyaggal foglalkozunk a nevelőoktatás, a tanítás szempontjából, mindenekelőtt rövid tudományelméleti bepillantást kell végeznünk. A világháborúnak a művelt emberiség lelkét megrendítő, egyének és nemzetek életére sorsdöntő eseménysora a történettudomány legfőbb problémáit is az érdeklődés homlokterébe hozta. A lelkekre telepedett gyötrő bizonytalanság légkörében a tudósok a megoldásra váró kérdések egész sorát igyekeztek tisztázni, hogy a történettudomány homályban lévő igazságait is feltárhassák. A szerteágazó kutatások egyik nagyon fontos eredménye a természet- és szellemtudományok szétválasztása, illetőleg e két tudománycsoport egymástól eltérő természetének megállapítása lett. Az aristotelesi logika két évezredes uralma alatt kialakult s egészen a múlt század végéig uralkodó felfogás szerint ugyanis igazán tudományos ismeret csak az egyetemes, fajszerű, törvény- szerű lehetett. Minthogy az újkorban fokozatosan előretörő, majd fölényes egyeduralmat gyakorló természettudományok fogalomítélet, illetőleg törvényalkotásaiknál a generalizáló eljárást alkalmazták, ez a racionalista felfogás minden tárgy tudományrangjának egyedüli kritériuma lett. Ennek következtében a történelmet, mint individualizáló tudományt valódi tudománynak nem ismerték el, legfeljebb a művészetek közé sorolták. A XIX. sz. pozitivista tudományelmélete, hogy e feltételeknek eleget tegyen, részint a kollektív tömegeknek, részint a gazdasági erőknek szerepével, vagy a statisztikának, a nagy számok törvényének segítségével igyekezett a történelemben egyetemes fejlődéstörvényeket megállapítani s ezáltal azt is törvénytudománnyá tenni. A történettudományt e szánalmas helyzetéből Dilthey alapvető munkássága nyomán főleg a világháború óta végzett termékeny kutató munka szabadította ki. Ennek alapján megállapítást nyert, hogy mind a természet-, mind a szellem- (történet-) tudomány valóságtudomány, de míg a természet- tudós érzékei közvetítésével a tér-, tömeg-, mozgás- és idő viszonyából megismeri és magyarázza tárgyát, tudományának önmagával szemben teljesen idegen, rajta kívülálló anyagát, addig a szellem- tudománnyal foglalkozó a szellemi (lelki) valóságot közvetlenül, saját belső tapasztalata alapján újraéli és megérti. ,,A természet- tudományokban a törvények, a szellemtudományokban a célok és értékek uralkodnak elsősorban.“1 A szellemtudománynak ezen alapvető s a természettudományoktól lényegében különböző jellemvonása tárja fel a történeti megismerés, illetőleg megértés szintén különböző útját. Amíg a természet- tudós az élő és élettelen testeket, természeti jelenségeket, fizikai folyamatokat megismerés céljából bármikor érzékei elé állíthatja s 1 Kornis Gy.: Dilthey történetelmélete. Történelmi Szemle. I. 485.
