Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 7. szám - zágoni Barra György: Lélektan és korszerű pedagógia
Zágoni Barra György: Lélektan és korszerű pedagógia. 303 A reformálás szelleme azonban nálunk is él, általános pedagógiai, különösképpen didaktikai és metodikai elveink megújultak, s tanító-nevelő munkánk a régihez képest megváltozott. Az alábbiakban néhány vázlattal szeretném megvilágítani a való helyzetet a következő kérdésekkel kapcsolatban : 1. Néhány újabb elv taglalása a középiskola szempontjából. 2. Ezek példáján a korszerűség kérdése. 3. A korszerű didaktika alapjait jelentő újabb lélektan kialakulásának rövid áttekintése. 4. Összefoglalólag egy megállapítás honi viszonyainkról. * 1. A korszerűség első és legfontosabb követelménye a gyakorlatban : a módszeresség. Módszernek nevezzük Fináczy meghatározásával a pedagógiai elvet megvalósító céltudatos eljárást a nevelőoktatásban.1 Az elvek közt ma legtöbbet emlegetik a munkáltatás „elvét“. Ez azonban hitem szerint nem elv, hanem nevelői eljárás, mert munkáltatás mindig volt és mindig' is lesz az iskolában ; a fogalom tehát igen tág. Állítsuk fel azt a követelményt, hogy a gyermeki munkát ne csak a tanulás, hanem a nevelés szolgálatába is szegőd- tessük: akkor beszélhetünk elvszerű munkáltatásról. Elvszerűtjen munkáltatás ma még az iskolában is elég gyakran előfordul; hogy pedig elvszerű legyen a munkáltató nevelés, ahhoz nem egy, hanem több alapvető elv alapos ismerete szükséges. Éppen, mert az elv a nevelői egyéniség felfogása szerint nyilvánul meg a módszerben, következik, hogy ugyanazon elvek alapján löbbjéle egyenértékű módszeres eljárás alakulhat ki. így vagyunk az elvek közötti látszólagos antinómiákkal is : pl. a szociális és individuális nevelés elve látszólag a tézis és antitézis viszonyában van. De csak látszólag, mert hiszen jól tudjuk, hogy a céltudatos iskolai nevelésben ellentétük harmonikusan feloldható éppen a cél-követelmények szerinti egymást kiegészítő egységben. Nincs tehát kizárólagos módszer, aminthogy nincsenek kizárólagos érvényű elvek sem; a korszerűség feltételét másban kell keresnünk. Vegyünk e végett néhány példát a ma világszerte helyesnek ismert elvek seregéből. a) A közösségben való nevelés elve (szociális irány). Mint minden sarkalatos elv, természetesen vonatkozik minden didaktikai módszerre, de hangsúlyozottan az iskolai munkáltatásra. A gyermek egy szociális egységnek, az osztálynak tagja, a maga kis társadalmának életét, célját, küzdelmeit és feladatait éli az iskolában. Végzetes hiba, ha az osztály elzárkózik tanárjától, s irányítás nélkül járja külön útjait. A magárahagyott csoport ilyenkor kerül egy-egy „népszerű“ tanuló hatása alá, aki rendesen felcsigázott fantáziájú, feltűnési vágytól hajtott s nem a legjobb karakterű diák. Ennek a hatásnak a következményeit pedig mindnyájan jól ismerjük. Ezzel szemben, 1 Fináczy E. : (Balassa—Nagy—Prohászka) Didaktika. 1935.
