Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 7. szám - Szele Miklós: A mai valláspedagógia főbb meglátásai
298 Szele Miklós : A mai Daliáspedagógia jobb meglátásai. elhallgatni az első elemista előtt sem, és ugyanezt kell hirdetni a nyolcadikos gimnázista előtt is. Az Evangéliumot gyermekeknek való módon lehet és kell is tanítani, de „gyermekes“ módon soha, mert az Evangéliumban nincs semmi „gyermekes“. Minden órán az egész Evangéliumot kell adni. Más-más oldalról, de mindig a kijelentés egész világát kell intuitíve megláttatni a reánk bízott lelkekkel. A kezdő fokokon s a legelső órákon sem szabad olyan „bevezetéseket“ csinálni, melyek a periférián maradnak, puszta hangulatkeltések és üres fecsegések. A kezdőszavakban már ott legyen valamilyen módon a „középpont“ (W. Loew), a lényeg. Egyetlenegy olyan tantárgy sem képzelhető a vallástanításon kívül, amely ezt a követelményt felállíthatná és megvalósíthatná, vagy akárcsak felállítani akarná. És egyetlenegy olyan tantárgy sincs, mely olyan nagy kockázattal dolgozna, mint a vallástanítás. Mert az anyag elsőbbsége a módszer felett végső elemzésben annyit jelent, hogy a cél elérése nem a vallástanító, hanem Isten kezében van, Aki ,,az ő beszédét nem engedi visszatérni üresen, hanem szerencséssé teszi ott, ahová küldötte“ (Ézsaiás 55, 11). Minden tantárgy hívő tanítója számít Isten segedelmére, de egyetlenegy sincs, amely mindent erre a kockára tenne föl : ha Isten akarja. Isten viheti véghez, én nem. De én megpróbálom a lehetetlent, annak a hitnek a kockázatával, hogy itt és most, ebben a reménytelennek látszó helyzetben, Isten maga munkálkodik. Őtőle mindig jöhet a Szentlélek ereje által funkcionálisan olyan csoda, mely az én erőmet és reménységemet meghaladja. 5. A módszer. Befejezésül arról szólunk még, hogy a valláspedagógiai felfogásban talán a legjelentősebb fordulat a módszer kérdésében következett be. Azt a kétségtelenül igaz tételt, hogy a keresztyénség élet, a liberális élményteológia hatása alatt a század első negyedében úgy forgatták ki igazi jelentéséből, hogy azt mondották : a keresztyén- ségben és a keresztyénségre való nevelésben nincs szerepe, vagy legalább is csak nagyon másodlagos és mellékes szerepe van a tannak, a dogmának. Következésképpen a tulajdonképpeni „tanításnak“ és „tanulásnak“ sincs helye a vallásos nevelésben. Ez egy elavult orthodox és intellektualisztikus kor és felfogás maradványa, melyet el kell söpörni. A vallás nem teória és formula, hanem érzelem és élet. (Mellékesen megjegyezzük, hogy hovatovább mindig csak a szert teszik meg az abszolútnak kritériumává. Nem veszik észre, hogy ezzel Isten útjába állanak. Hebbel Frigyes tesz bizonyságot arról, hogy a „szörnyeteg dogmák“, ha eleinte csak megtanulásukra és nem átélésükre képes is a gyermek, a gyermek lelkiségének semmitsem ártanak, későbben pedig az életben áldott gyümölcsöt teremnek, mint az idejekorán elvetett jó mag. (Leuschner, i. m. 84. 1.)
