Protestáns Tanügyi Szemle, 1937

1937 / 6. szám - Kun Sándor: Az iskolai év megnyitása és bezárása

Kun Sándor : Az iskolai év megnyitása és bezárása. 275 megtartani az évzáró vizsgálatokat, illetőleg összefoglalásokat, s ezeket június 13-án — ha közbe vasárnap vagy ünnepnap esnék — június 14-én be kell fejezni. Az eddigi rendelkezéseknek megfelelően az összefoglalások, illetőleg évzáró vizsgálatok befejezését követő egy héten belül tartandók meg a tanév ünnepies bezárásán felül a következő tanévre szóló beiratások is.“ Ebben a rendeleti pontban nincsen dátumszerűen megállapítva a záróünnepély időpontja, csak az van kimondva, hogy az összefoglalá­sok, vizsgálatok befejezése után való héten meg kell történnie a záró­ünnepélynek és a behatásoknak. Tehát nincsen semmi akadálya annak, hogy a legtöbb intézet kívánsága szerint már az utolsó össze- foglalási napot követő első, vagy a bizonyítványok kényelmesebb megírása miatt, a második napon megtartathassék a záróünnepély és a bizonyítványosztás. Ha aztán az évzáró napjának délutánján vagy másnap délelőtt a vidéki tanulók beírását is elvégzi az igazgató­ság, akkor az iskolai munka befejezése után csak egy, legfeljebb két napot tölt még a nem-helybeli tanuló a város területén, viszont ennyi idő szükséges is ahhoz, hogy holmijait összeszedje, becsomagolja, az iskolával szemben még fennálló kötelezettségeit (pl. segélykönyvek beadása stb.) elintézze. Ezek után áttérek a tanévnyitó és tanévzáró ünnepélyek pro- grammjának összeállítására a hozzám beérkezett adatok alapján. Természetesen nem kívánok normát adni, azt hiszem, sokkal termé­kenyebb eljárás lesz, ha felsorolok minden érdekesebb mozzanatot, s azokból bármelyik intézet azokat a pontokat választhatja ki, melyek az ő különleges igényeinek, helyi körülményeinek leginkább megfelelnek. Általában protestáns tanintézeteinkben az iskolai év ünnepélyes megnyitásának és bezárásának aktusa két részre tagolódik, templomi istenitiszteleti és hivatalos részre. A budapesti, gyönki, hódmező­vásárhelyi, miskolci, nagykőrösi, szeghalmi református gimnázium és a hódmezővásárhelyi református leánygimnázium az istenitisztelet után a hivatalos részt is a templomban tartja. Az Isten háza valóban a legszebb és legmagasztosabb keret az iskolai munka, a nevelői szolgálat megkezdésével és bevégzésével kapcsolatos minden tény­kedés számára. Ez intézetek tapasztalatuk alapján a legnagyobb megelégedés hangján mutatnak rá azokra a felemelő érzésekre és erkölcsi hatásokra, melyekkel az egész ünnepélynek a templomban való megrendezése jár. Ä többi iskolák a templomi istenitisztelet után az intézet tornacsarnokába vagy dísztermébe vezetik tanulóikat a további programm lebonyolítására. A helybőség szempontjából is ajánlatosabb a templomi keret, mert kevés olyan intézet van, amely dísztermében vagy tornacsarnokában minden növendék és érdeklődő szülő számára ülőhelyet tudna biztosítani. Márpedig nincs nagyobb zavaró momentum egy ünnepélyen, mint ha a diákokat állásra kárhoztatjuk. 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom