Protestáns Tanügyi Szemle, 1937

1937 / 6. szám - Kun Sándor: Az iskolai év megnyitása és bezárása

276 Kun Sándor: Az iskolai év megnyitása és bezárása. Az évnyitó ünnepélyre vonatkozólag a következő programm- pontokat írhatom össze : 1. Az iskola udvaráról katonás rendben zászló alatt a református templomba vonul az ifjúság felekezetkülönbség nélkül, az egész tanári testülettel együtt. Vagy templomba menet, vagy onnan jövet érintik az országzászlót is, ott egy tanár beszéde és egy tanuló szava­lata után az ifjúság díszlépésben elvonul a zászló előtt. Ugyanilyen kis ünnepséget rendeznek a Hősök emléktáblájánál. Ahol ország­zászló nincs, ott az iskola nemzeti színű lobogója előtt emlékeznek meg a zászló jelentőségéről és tiszteletéről. 2. A templomban a vallástanár rendes ünnepi istenitiszteletet tart : a) ének, b) imádság, c) prédikáció, d) ima. 3. Az igazgató évnyitó beszéde az úrasztala előtt valamilyen nevelésügyi kérdésről. Új tanárok üdvözlése. 4. Az új tanulók névsorának felolvasása. 5. Az I. osztályú tanulókhoz, akik felállnak, külön üdvözlő szavakat intéz az igazgató, összetartásra buzdítva őket. 6. Püspöki vagy főgondnoki szózat az ifjúsághoz. Egyes helyeken a fenntartó részéről minden évben más és más beszél a növendékek­hez, hogy az ifjúság megismerje az igazgatótanács tagjait. 7. Himnusz. Ha pedig a hivatalos rész nem a templomban folyik le, hanem istenitisztelet végeztével a díszteremben vagy a tornacsarnokban, akkor a műsor annyiban változik, hogy az igazgató évnyitó beszéde előtt van egy énekszám (Himnusz, Hiszekegy, Jövel Szentlélek Úristen), a beszéd után esetleg egy szavalat, s a végén a Himnusz vagy a Szózat. 8. Ünnepély után az ifjúság a tantermekbe vonul, ahol az osztályfőnökök elrendezik az osztályokat, felolvassák a fegyelmi szabályok fontos rendelkezéseit, a fegyelmi szabályokat nyomtatás­ban minden új tanulónak kiosztják, kiadják az utasításokat, lediktál­ják a heti órarendet, s hazaengedik a tanulókat. A záróünnepélyen a következő műsorszámokat összegezhetem a beküldött válaszokból. 1. Zászló alatt, katonás rendben templomba vonul az ifjúság úgy, mint évnyitó alkalmával. 2. A templomban a vallástanár rendes istenitiszteletet tart: a) ének, b) imádság, c) prédikáció, d) ima. 3. Iskolai ének- és zenekar egy-két száma. 4. Igazgató beszámolója a tanév kimagasló eseményeiről, az általános tanulmányi eredményről. 5. Igazgató felolvassa az osztályok tanulmányi rangsorát* a jutalomban részesülő tanulók névsorát és az új alapítványtevők neveit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom