Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 6. szám - Vitéz dr. Bessenyei Lajos: Óravázlatok
248 Vitéz dr. Bessenyei Lajos : Óravázlatok. lat a tanügyi igazgatásban); c) a tanárra súlyos munkatöbbletet rónak. Vizsgáljuk meg ezeket az állításokat és próbáljuk kideríteni : mennyi bennük az igazság? Az első ellenvetésre egész röviden azt felelhetjük, hogy óravázlatokat kell készíteni, nem pedig óraterveket, ami igen nagy különbség. Az óratervek ugyanis részletes kidolgozásúak, majdnem kérdésről feleletre haladnak az óra egész időtartamán keresztül, és így róluk jobban el lehetne mondani, hogy megkötik a tanár kezét, és minden önálló kezdeményezést kizárnak. De az óravázlatok, melyek a lényegesebb módszeres mozzanatok (számonkérés, áthajlás, továbbhaladás, összefoglalás, célkitűzés) kereteit tartalmazzák csupán a kijelölt időtartammal együtt és ezeken belül a tananyag elnagyolt részeit, semmiképpen sem akadályozzák meg a szabadabb mozgást, a rögtönzött cselekvéseket. Hiszen pl. ha egy 45 perces órából 20 percre szabom ki a továbbhaladás időtartamát és erre vonatkozólag pár sorban megjelölöm a letárgyalandó problémát, akkor ezen kereten belől még bőséges alkalom kínálkozik a tanár spontaneitására, a rugékonysága, mozgékonysága kellőleg érvényesülhet, csak éppen szertelenül nem kalandozhátik el, és nem rázhat le magáról minden tervszerűséget. De az is előfordulhat, hogy a tanítás közben valami olyan körülmény adódik elő, amely még ezen tág határok megváltoztatását is kívánatossá, esetleg mellőzhetetlenné teszik: ilyenkor egy avatott pedagógus minden habozás nélkül kezdeményezni fogja az óravázlat megváltoztatását, és rögtönözve más tervet fog végrehajtani. Ha ilyenkor hivatalos látogató volna jelen, akkor bizonyára az is csak helyeselni fogja az óravázlat átalakítását, sőt .azt kell neki kifogásolni, ha ilyen kényszerhelyzet előfordulása esetén is a tanár görcsösen és mereven ragaszkodnék az óravázlatokhoz. Ilyen átalakítás esetén csupán az a kötelessége a tanárnak, hogy a 3500—1936. ein. sz. r. 23. §-nak 6. pontja szerint „a gyakorlat közben szerzett tapasztalatait“ jegyezze fel az óravázlat margójára. Miután mindezek így vannak, azért semmiképpen sem helytálló az olyan megjegyzés, hogy az óravázlatok ,,a tanárnak az improvizáló eljárását“ lehetetlenné teszik. A második kifogás attól félti a tanítást, hogy az óravázlatok kötelező készítése következtében sablonossá lesz, kivész belőle az eredetiség, elszíntelenedik az egyéniség, és lélektelen robottá szűkül az óratartás. Őszintén megvallva nem nagyon értem azt az ellenvetést, hiszen egyfelől az írásbeli előkészület által tervszerűséget, változatosságot vihetek a tanításomba, másfelől a 3500—1936. ein. sz. r. 23. §-nak 3. pontja a leghatározottabban kívánja, hogy ,,az óravázlatoknak belső tartalmát minden tanár szabadon válassza meg, bontakozzék ki abban szabadon a tanár egyéni felfogása, nevelői és tanári egyénisége“. Vallom, hogy ennél világosabban követelni az indi- viduálitás érvényesülését nem is lehet. Ha pedig ez így van, akkor az óravázlatoktól a tanítás elsablonosodását várni, készítésüket a „lényeget veszélyeztető írástömegnek“ minősíteni csak egy feltétel
