Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 6. szám - Vitéz dr. Bessenyei Lajos: Óravázlatok
Vitéz dr. Bessenyei Lajos : Óravázlatok. 217 nagyközönség, még a társadalmunk magasabb rétegeit is értem ezen megjelölés alatt, nem lehet bíró egy Ilyen teljesen szakkérdésben. Amint nem avatkozhatik bele a bíróság, vagy a mérnökök, vagy más foglalkozású ágak sajátlagos, szakképzettséget igénylő dolgainak az intézésébe, éppen úgy nem szólhat bele a mi különleges ügyeinkbe sem. Nem szabhatja meg a tanári vizsgálatok anyagát, sem a módszeres tanításunkat, és így magától értődőleg nem dönthet abban.sem : írjunk-e minden órára tanítási vázlatot, vagy nem? Azt gondolom, ez cáfolhatatlan igazság, amit illik tudni minden egyes tanárnak. S ha valaki közülünk mindennek tudatában mégis a nagy közönségre appellál, akkor szerintem nem igényelheti, hogy mi, tanárok, szálljunk vele perbe. Keresse meg igazát ott, ahova fordult. Ellenben a szaklapokban megjelent támadó cikkeket, illetőleg ezeknek lényegét szeretném ezúttal röviden bírálat alá venni. Idáig nem foglalkoztam szándékosan e kérdéssel, mert arra vártam, hogy jogosan hivatkozhassam bizonyos mértékű tapasztalatra. Most már két tanév van a hátam megett, amelyek alatt elég megfigyelést eszközölhettem a tanítási vázlatok szőnyegen forgó ügyében, hiszen mindenféle iskolatípusban látogattam, és nem túlzás, ha többezerre teszem a megnézett óravázlatok számát és többszázra a megvizsgált tanítókét és tanárokét. Ennyi tapasztalat birtokában bizonyára nem lehet elhamarkodottnak minősíteni álláspontomat. Mindenesetre sokkal, de sokkal alaposabban szólhatok hozzá e kérdéshez, mint azok, akik alig egy-két hónap után, mialatt csak egyéni szűk körükben, legfeljebb egyetlen iskola keretén belől néztek széjjel, kiálltak a porondra és hadakozni kívántak a legélesebb fegyverekkel. A magam igazolására még azt is fel kell hoznom, hogy 1024 óta, amikor a XXVII. törvénycikket meghozták ,,a középiskolai tanárok képzéséről“, egészen 1929-ig voltak mellém a debreceni református Kollégium gimnáziumában gyakorló tanárjelöltek beosztva, akiknek a kellő vezetése végett rendszeresen készítettem óraterveket — és nem óravázlatokat! — s így ez a kérdés valóban nem „terra incognita“ a számomra. Úgyhogy 1929 tavaszán az ORTE közgyűlésén „Óraterv“ c. felolvasást tartottam, amelyben már a leghatározottabban lándzsát törtem az óraterv rendszeres készítése mellett. Tehát ebben az egész kérdésben — ha úgy tetszik — múltam van, és talán azt is elmondhatom, hogy valami parányi kis részben magam is ott szerepelek az okok között, amelyek végre az óravázlatok kötelező készítésének elrendelésére vezettek. Annál inkább kötelességem most ezen intézkedés megvédésére teljes mellel kiállani. Az óravázlatok ellen felhozott érvek nagyjában három csoportra oszthatók : a) a tanítást megkötik, és a tanár kezdeményező elhatározását lehetetlenné teszik („a tanárnak improvizáló eljárása“ ; Prot. Tanügyi Szemle ; 1937 január, 32. 1., Szathmáry : Vakvágányon); b) a tanítás munkáját bürokratikussá süllyesztik („lényeget veszélyeztető írástömeg“, „lélektelen sablon“; Magyar Pedagógia: 1936 november-december, 195. 1., Gyulai Ágost : Elmélet és gyakor
