Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 5. szám - Megjegyzések
Megjegyzések, 225 ahii a tankönyvben van. S a tudás nevelőleg is hat. Magasabb szempont, tágabb látkör köti le a növendékeket. A logikai és esztétikai lelkiismeret ébresztése, s ezt akarja a tudomány és a művészet, Windelband szavai szerint a leghatékonyabb eszköz egyúttal az etikai lelkiismeret, a kötelességérzet nemesítésére. Magam azon tanáromra gondolok a legnagyobb szeretettel, s azoknak köszönhetek legtöbbet, kik így fogták fel hivatásukat. Ilyen volt Beyer János Kőszegen, kiről Schneller emlékezett meg „Pedagógiai Dolgozataiban“ s a „Teológiai Szaklap“ 1905. évfolyamában ; e sorok íróját 79 éves korában tanította. Ilyen volt Felsőlövőn Ebenspanger János, á legkiválóbb pedagógus, akit ismertem. S ilyen volt Molnár István, aki felkeltette érdeklődésemet a filozófia és a biológia iránt, amelyek mai napig legkedvesebb stúdiumaim maradtak. Molnár pedagógiai dolgozatokat is tett közzé. Így a hajdúböszörményi gimn. Értesítőjében jelent meg : „A képzelet nevelése a középiskolában“ és „A kedély nevelése“. Közöljünk az előbbiből néhány részletet : „Ifjaink tudása kielégítő, de nagyon kevés bennük az invenció. Ügy, hogy a tudomány és szárazság nagyon synonym fogalmak... Pedig a tudomány gyönyör ; a tudás gyönyöre felette áll minden más gyönyörnek a világon... Ne csak paragrafusokat tanítsunk, hanem a tudományt magát. És ezt hogyan? Az első feladat mindig az : összefüggő történetekben... Mi lesz a szalonnával, ha azt megesszük? Micsoda folyamatok után lesz az vér? Mondjuk el a megevett hús, tojás, kenyér, zöldség Odysseiáját. Vezessük le a vasércek biográfiáját a bányától a gépig, a kardig, a kályháig... Íme a könnycsepp foltja ! Miből lesz? Hol vannak gyökerei a minerális világ mélyén. Minden tárgynak megvan a maga Odysseiája, fogalomnak, ragnak, gondolatnak, ásványnak, mozgásnak, emberi intézménynek. Egy porszemben benne van az egész természettudomány, egy ragban, egy képzőben az egész nyelvtan és pszichológia. Ha így magyarázzuk : levezetünk, magukat a dolgokat szemléltetjük, azokat állítjuk oda a tanuló szemei elé mintegy perspektívában. . . A gyermek lelkét éhessé tenni: ez a tanítás legfőbb célja és bevégzett- sége. A megértés : látás, tehát képzelet. Perspektíva, ha azt mondom : a vers kidolgozott anyag ; valami műtermék ; verselés által a vas acéllá lesz. Egy hosszú gondolkozást fogtam össze rövidre, egy csattanó és világos képbe.“ É sorok írója hosszú ideig levélbeli összeköttetésben is volt mesterével, kinek levelei valóságos tanulmányok, s mindegyik megérdemelné a nyomda- festéket. A természettudományokon és a bölcseletén kívül az irodalmat is tanulmányozza dr. Molnár István. Schelley, Baudelaire, Balzac, Hugo Viktor, Andrejeff, Lermostov stb. külföldi írók tanulmányozására is mesterem indított engem. Ő szerkesztette a „Hajdúböszörmény és Vidéke“ c. lapot is. Nem hiszem, hogy volt még egy második vidéki lap, amely annyi irodalmat hozott és annyi fordítást is idegen írókból. Tanulmányok jelentek meg Molnár Istvántól az „Urániában“ is és a „Debreceni Szemlében“, a Csokonai Körben pedig több felolvasással szerepelt. S legelőbb kellett volna már megemlítenem könyveit : „Az összehasonlító mythologia lélektana“, „Nietzsche“, „Andrejeff“ Shelley „Cenei“-je stb. Mindegyik gyönyörű nyelvvel megírva és mélységekkel telve. Midőn e sorainkat befejezzük, arra kérjük dr. Molnár Istvánt, ha e sorokat olvasná, fogadja azokat változatlan szeretetünk, tiszteletünk és meleg üdvözletünk kifejezéséül azzal a lelkünk mélyéből jövő kívánsággal, hogy nyugdíjas éveit az emberi élet legvégső határáig a legjobb egészségben és szellemi frisseségében élvezhesse. Sopron. Tállyai (Koller) István. „Más a magvető és más az arató.“ Előttem nem közömbös, ki hirdeti az Igét. Elismerem, az Ige örökéletű erőforrás és az a fontos, vájjon a lélek szomjúhozza és befogadja-e az Igét; de a gyarló ember előtt még sem lehet közömbös, vájjon az igehirdetőben megvannak-e azok a gondolatébresztő, lelket átmelegítő és akaratra indító hatások, amelyek szívét-lelkét közelebb hozzák Istenéhez, avagy nincsenek-e meg? 3