Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 5. szám - Megjegyzések
226 Megjegyzések. Amiként én belső indítékok, kikívánkozó lelki feszültség nélkül sohasem nyúlok tollhoz, és kellő lendület és lelkierő nélkül egv értelmes gondolatot, egy igaz érzést sem tudok papírra vetni, úgv — megvallom — elcsépelt gondolatok értelmemet megragadni, érzelmi közhelyek lelkemet átmelegíteni és magasabb régiókba röpíteni nem tudják. Megvallom, ezúttal is egy egyházi beszéd meghallgatása hangolt engem e sorok írására. Az illető szónok bizonyára maga is ráismer e sorokban beszédének alaphangjára és ráeszmél beszédének gondolatébresztő és akaratraindító hatására, amikor szónoki erővel azt fejtegette, mily mélységes életrendszer nyilvánul az Ige ama szavaiban : „Más a magvető és más az arató.“ Örülök, hogy a szónok szavait megértettem és megszívleltem. Boldog vagyok, hogy a Gondviselés engem a magvetők nemes osztálvá- lyába sorozott s megérnem engedte, hogv a lelkek ugarát megművelhessem, és rajta elhinthessem az eleven élet magját. Leshettem a felüdítő harmatot, amely megduzzasztja az elvetett magot, és várhattam az életrehívó és felpezsdítő verőfényt, amely kicsalja a föld ölében pihenő és a szép természetbe kívánkozó kis rügyet. Akit az én hivatásom osztályosává rendelt a Mindenható, az csak szorgalmasan művelje a lelkek ugarát ; hintse szerte az élet magját, és bizakodó reménykedéssel várja munkájára a gazdag termést és bő aratást. Ne akarjon mindjárt aratni. Türelemmel várja, amíg az elhintett mag életre serken, addig pedig óvja minden bajtól, veszedelemtől. Nagy és szent hivatás ez. F.gész embert kíván. Benne rejlik mindaz, amit egy hosszú élet fáradsága, sok-sok tapasztalata, hivatottsága elérhet, de amit apostoli lélekkel mindenkor kész szétosztogatni. A nevelő a kincsekkel meggyarapodott lelket munkalendületre akarja serkenteni, hogy benne újabb meg újabb gondolat kapjon erőre, nemes érzések csirái sarjadjanak, akarata felpezsdüljön és férfias próba elé álljon, ne pedig elpuhuljon, elsorvadjon. Ez a szép feladat jutott nekünk osztályrészül. Ne csüggedjünk tehát! Rendületlenül hintsük a magot : oszlassuk az értelem homályosságát, ánoljuk a kedély frisseségét, szeretettel melengessük a nemes érzéseket és reméljük, hogv fáradozásunk nem lesz hiábavaló, becsületes munkánkat siker fogja koronázni. Sokszor nem is sejtjük, minő életerő lappang az elhintett magban ; minő távlatokat nvit meg szerény, becsületes munkánk ! Ki tudja, miféle csodálatos hajnal szunnyad a zsenge lélek bensejében? „Csak az Isten tudja, mi van írva benne... Egykor fénnyel szórja tán be a világot!“ (Szabolcska.) Akkor pedig a gondjaidra bízott lélek áldani fogja a Gondviselést, hogy a te szerény nevelői szárnyaid alá vezérelte. Érezned kell, hogy minő megbecsülhetetlen munka részesévé avatott téged a Mindenható. Buzdító munkáddal szárnyakat bontogatsz, és jó példáddal repülni tanítod a gyámoltalan ifjút. Ez pedig nem kisebb munka, mint a kiművelt és hatalmas életerőre serkent ember aratása : nagy vívmányok és alkotások kibontakozása, nagy tettek sudárba szökkenése. Mert mindezek nem volnának lehetségesek a te szerény nevelő munkád, előrelendítő, buzdító hatásod nélkül ! Azok a gondolatok izmosodnak naggyá, amelyeket a te lankadatlan munkád élesztett ; azok az érzelmek növekednek szent lánggá, amelyeket te szítottál ; azok a vágyak edződnek szilárd akarattá, amelyekkel te ösztönözted az ifjút nemes célok elérésére. Ne elégedetlenkedjél tehát szerény nevelő, hanem velem együtt áldd a Gondviselést, hogv magvetői hivatásra érdemesített ! És amikor ezért hálát adunk a Mindenhatónak, ne feledkezzünk meg arról,
