Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 5. szám - Draskóczy István: Hittankönyveink revíziójához
222 Draskóczi/ István : H illankönyveink revíziójához. ember. Ez a felelet pedig a világ legfantasztikusabb görbéje. Két úton követhetem ezt a szeszélyesen kanyargó vonalat. Vagy úgy, ahogy az egyháztörténeti kézikönyvek ma teszik, vagy úgy, hogy nyomába szegődöm a keresztyén missziónak az első századtól a mai napig. Ez az utóbbi vonal is folytonos. Igaz, néhol igen elvékonyodik, mert alig vannak missziói törekvések a vérszegény keresztyén egyházban, másutt megvastagodik és elhatalmasodó missziói lelkületről beszél — de mindenkor híven tükrözi az egyház belső képét, azaz megmondja, hogy milyen választ adott az egyház Isten evangéliumára. Ha tehát valaki — jelen esetben egy V. gimnázista — végighalad a keresztyénség alapvetésétől a missziók történelméü, végighaladt az egyháztörténet belső felén, és még mielőtt a történelem külső eseményeit megismerné, óriás léptekkel a misszió világánál már bejárta az egyháztörténet ormait és szakadékait. Ismerőssé vált a keresztyénség hódításával vagy esésével. Így jut egyháztörténeti alapvető fontosságra a keresztyén misszió ismertetése. Nem kisfontosságú ennek az anyagnak a tanterv keretébe való beillesztése a jövendő református egyházunk érdekében sem. Amint a megváltozott idők mutatják, magyar református egyházunk kezd nyomába lépni a többi missziói egyháznak. Felfedeztük, hogy itt van a szomszédos mohamedán terület, amelyik történelmi, faji, fekvési viszonyok és kapcsolatok folytán hozzánk esik legközelebb, és Isten kizárólag a magyarságra helyezte a köztük való missziói munkát. Ez a feladat bármilyen szépen alakul is ma, mégis csak a következő generáció kezén fog végkép kibontakozni. Már pedig megbocsáthatatlan tévedés az, ha az egyház a jövendőjét, ezután megvalósítandó eszményeit, a felnőtteken keresztül akarja diadalra vinni. Hogy sok jámbor szándék mindig csak szándék maradt, és hogy sok potenciális energia nem alakult át aktivitássá, az arra vezethető vissza, hogy annak megvalósítása érdekében nem használtatott fel a nevelés, mint a jövendő leghatalmasabb emberi tényezője. Minden külső oka megvolna arra a missziói tevékenységnek, hogy az egyház és közelebbről a gyülekezetek elvitázhatatlan és szerves része legyen, de még nem vált azzá, mert hiányzott a fiatal kortól ránevelő tendencia. Azt mondhatnék : nem nőttek bele az emberek abba, hogy az egyház funkcióihoz, a keresztyénség lényegéhez hozzátartozik az eruptivitás, a hódítás, a misszió. A jövendő magyar református gyülekezetek lelki arcát most festegeti a valláspedagógia, és ha mai munkánkban nem jut hely a külmisszió megismertetésének és megszerettetésének, emberi számítás szerint ez a vonás nem is lesz rajta azon az arcon. A jövendőt gazdagítjuk egy régi keresztyén életformával, ha a ma vallásos nevelésébe beleszőjjük a misszió múltjának és jelenének feltárását. Talán mindezeknél fontosabb az a formális vallásos nevelési szempont, amely elsősorban jogosulttá, sőt kívánatossá teszi ezt a tantervi tágítást, illetve megszorítást. Itt kerülne szembe a diák valósággal, igazán és különlegesen „a keresztyénség“ történelmével.
