Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 5. szám - Dr. Szondy György: Március üzenete
Dr. Szondit György: Március üzenete. 107 Atillás, kucsmás, kardos fiatalemberek hallgatták, s merő kíváncsiságból, továbbmenésre készen a járókelők is megálltak mellettük. A vers azonban ott fogta őket, s mikor a pelyhedző bajszú fiatal ember arról beszélt, hogy a késő unokák áldó imádság mellett borulnak majd le a szabadságot kivívó mai nemzedék sírján: a karok a levegőbe lendültek és a tömeg a szavaiéval együtt dörögte a versszakok végén visszatérő fogadalmat : ,,Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!“ Aztán, hogy az utolsó szó is elhangzott, s a poéta elindult kíséretével, a nép zúgó áradatként utánuk hömpölygőit, és makacs kitartással őrizte a szemergő esőben a bolthelyiség ajtaját, amely mögött a vezetők eltűntek. Odabenn pedig megindultak a betűnyomógépek, s a vers kis idő múlva fehér lapokon került ki az utcára: az első gondolat, amely a hatalom ellenőrének hivatalos pecsétje nélkül indult lelkeket hódító útra az ólombetűk szárnyán. Pár órával később már ezrek olvasták ; délutánra az ország első megyéjének alispánja, Pest város polgármestere hajtott előtte fejet. Este honfibörtön ajtaját nyitotta meg, s mire nyárba fordult a tavasz, hadseregek támadtak a szavára. Azóta két emberöltő járt el, sírba szálltak a márciusi ifjak, megvénültek az unokáik is. Ám a vers ma is él ; ma is ifjú és erős, mint a harsogó, vadízű tavaszi szél, s a harsogása választ ad arra a kérdésre, mely önkéntelenül támad fel lelkűnkben, ha nyolcvankilenc esztendő távolából arra a régi tavaszra emlékezünk : a kérdésre, hogy miért ünnepelünk március tizenötödikén? Hiszen ez a nap harcot nem vívott, törvényt nem alkotott. A törvényszentesítés utána következett, mint a diadalmas csaták véres napjainak hosszú sora is. Miért nem inkább ezeknek szentelünk ünnepet? Március tizenötödike talán csak egy a sok hasonló nap közül, talán csak véletlenül emeltük ki a dicsőség naptárából éppen ezt a napot, hogy leborulhassunk a nagy idők emléke előtt? Mint- ahogy sok országban kiemeltek egyet a világháború névtelen halottai közül, s az ország szívében adtak neki örök nyugvóhelyet, megdicsőítvén ez egyben a többi milliót is. Óh nem, nem, ne higyjétek ! Megpróbálták ezt is valaha ; ünnepeltettek egy másik napot, hivatalosan, a törvény parancsából. Mikor én akkora voltam, mint ti most, ezen a napon rendezett ünnepélyt az iskola, ezen szünetelt a műhelyekben a munka, ekkor zárták lse az üzleteket. Csak éppen a szívünk nem érezte, hogy ünnepelnie kell. Az akkor is március tizenötödikén dobogott hevesebben, a lelkünket akkor is ez a nap gyújtotta lángra, ha hétköznapi köntösben kellett is elsuhannia fölöttünk. Mert csak ennek a napnak emlékébe égett, bele kitörölhetetlenül annak a múzeum-lépcsőről szavaló, cingár fiatalembernek a lelke ; ez a nap harsogja felénk évről-évre
