Protestáns Tanügyi Szemle, 1937
1937 / 4. szám - Dr. Boross István: Irodalomismertetés a népművelésben
180 Dr. Baross István : Irodalomismertetés a népművelésben. önérzet. A nemzeti irodalom ismerete a nemzeti műveltség alapja és tartalmának legfontosabb része. Ha még hozzáveszem azt, hogy a mostani súlyos gazdasági viszonyok közt nemcsak vigasztaló, kedély- felüdítő hatása van a jó könyvnek, hanem nevelő hatása ilyenkor a legnagyobb, mindent elmondtunk, amire bizonyításhoz szükség volt. Tapasztaltuk mindegyikünk, hogy az egyéni ízlés folyton fejlődik. Egészen más az ízlése egy középiskolás tanulónak, és más azé, aki egyetemi tanulmányai végén áll. Sőt azontúl is folyton változik a hajlam, módosul a gondolkozás, fejlődik az ítélőképesség, s ez nagyobbára olvasmányaink hatásának tudható be. Éppen ezért nem mindegy: milyen írókat olvasunk, kiknek a felfogását tesszük magunkévá, kinek á jótékony vagy káros befolyása alá kerülünk. Az olvasóközönség többsége a fölületes szórakoztató irodalmi termékekért lelkesedik. Ez az általános műveltség alacsony voltának a következménye. A szellemileg fejletlen társadalmi rétegek ritkán értik meg az igazi irodalmat, többnyire csak akkor, ha valamelyik istenáldotta tehetség olyan irányú művész, hogy stílusával nem gördít akadályokat a gyöngébbek olvasókedve elé. A közönség ízlésének színvonala függ a kulturális viszonyoktól és a gazdasági helyzettől egyformán, bár az olvasók nagy tömege azt tartja elsőrendű írónak, aki jól szórakoztatja, s legtöbbször semmi rokonszenvet nem érez igazi nagy szellemek iránt, akikhez nem fűzi az értelmi kapcsolat és érzelmi közösség egyetlen szála sem. Vannak tanult emberek is, akik idegenkednek a lét nagy kérdéseit taglaló, vagy rájuk feleletet kereső íróktól, mert az az álláspontjuk, hogy ha regényt olvasnak, akkor nem tanulni és gondolkozni akarnak, hanem pihenni, szórakozni. Ezek a laikus olvasók, de ilyen a nagyközönség túlnyomó része. Most tessék elképzelni a félművelt, sőt műveletlen társadalmi réteget. Lehet ezek előtt beszélni a szépről, humánumról, örök értékekről? Tisztára képtelenség. Egyetlen komoly célja az iskolánkívüli népoktatásnak, hogy a tömeget olvasásra szoktassa, illetve leszoktassa őket a romboló hatású filléres könyvekről, s a szellemi kútmérgezés helyett megismertesse velük azokat az abszolút becsű műalkotásokat, amelyek a szellemvilágot kitágítják, kedélyvilágát, erkölcsét, szép iránti érzékét növelik. Ez azonban csak távolabbi cél. Már Arany János is erre törekedett, mikor a „Nép barátja“ c. lapot szerkeszti : nem leszállani a nép szellemi nívójára, hanem a népet emelni fel irodalmi színvonalra. Ugyanez a célkitűzés ismétlődik modem korunkban is. Az oxfordi egyetemet a munkásság pénzén állították fel, s az egyetem felavató ünnepén egyik munkás szónok így szólt : „Nem azt akarjuk, hogy azok, akiket ideküldünk, kiemelkedjenek a munkásságból, hanem azt, hogy a munkásokat emeljék ki a szegénységből és a tudatlanságból...“ Ilymódon lassanként az irodalom általánossá lesz, mindenkit érdeklővé s a kollektív akarat szócsövévé.
