Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 1. szám - Megjegyzések
Megjegyzések. 39 nézet s a komolyan értelmezett keresztyén ethika szellemében él és dolgozik. Ez a szellem kiérezhető volt minden órán, a gyakorlóiskolában épúgy, mint a képzőintézetben, az öntudatos osztrák nacionalizmusra nevelés szempontjával együtt. Azt is megemlítendőnek tartom, hogy a meglátogatott órákon a tanárok újra, meg újra felhívták a tanulók figyelmét az idegen szavak és kifejezések mellőzésének jelentőségére és pedig azzal az indokolással, hogy ne becsüljék le idegen szavak használatával a saját nyelvüket, és csak a legelkerülhetetlenebb esetben fejezzék ki idegen szóval azt, amit megfelelő módon, saját nyelvükön nem tudnak kifejezni. Befejezésül még azt említem meg, hogy november hó 13-án a bécsi kisegítő iskolák ötvenéves fennállása alkalmából rendezett tanügyi kiállítást tekintettem meg. Nehéz volna mindazt elsorolni, amit láttam, amiben gyönyörködtem. A lényeg nem is ezen van, hanem azon, hogy immár félszázad óta működnek nagyszerű eredménnyel Bécsben azok a kisegítő iskolák, amelyeknek legáldásosabb eredménye nem a produktumokban mutatkozik meg, hanem a gyermeki lélekben, amikor eltávolítván belőle a „Minderwertigkeitsgefühl“ nyomasztó terhét, felszabadítja azt, s bizalommal és életkedvvel tölti meg. Nyíregyháza. Dr. Ferenczy Károly. MEGJEGYZÉSEK A Mi Utunk. Nyitott kaput döngetnénk a megállapítással, hogy egyetemes református egyházunknak elsőrendű érdeke egy református középiskolás lap létele és szerető felkarolása. Az ifjúság lelki életének ártalmas befolyásoktól való távoltartása, esetleg megmentése, vagy belopózó, erőszak és nagyképűség nélkül való közvetlen irányítása, a református közszellem és öntudat nevelése és erősítése, az ifjúságra váró felelősséges feladatokra való előkészítés elodázhatatlan kényszerűségének a meglátása vezette és vezeti az Egyetemes Konventet minden intézkedésében, mely a Mi Utunkra való előfizetés kötelezővé tételében, a taníttató szülők vállaira a mai nehéz gazdasági viszonyok között is újabb terhek rakásában s e népszerűtlenségi lépés lelki terhének a vállalásában jelentkezett. Vagy abban a rendíthetetlenségben nyilvánult, mellyel e kötelezés, vagy a lap színvonala, tartalma, szerkesztése, formája ellen a múltban több helyről felhozott és felterjesztett kifogások és aggodalmak ellenére is ragaszkodott a lap fenntartásával kapcsolatos határozataihoz. E sorok írója ez iskolai év szeptemberének a közepén kapta meg az Egyetemes Konventtől a lap főszerkesztői megbízatását. Azóta a tőle telheíő lelkiismeretességgel, becsvággyal és erővel vetette magát a drága munkába. Mivel azonban ilyen lap szerkesztése a természetes nehézségek nagy tömegével jár, amelyeket egy, vagy néhány ember százszoros ereje és lelkiismeretessége sem gyűrhet le, s mivel az az érzésünk, hogy nem lehet a magyar tanárság lekicsinylendő becsvágya, hogy a nagyszerű célok megvalósítására hivatott egyetlen diáklapot az érték, virágzás és kedveltség lehető legmagasabb fokára emelje : a nagyszerű cél mentségével az ügy idehozható az egyetemes református tanárság nagy nyilvánossága elé tárgyilagos megbeszélésre. A lap célja : tiszta református keresztyén szellemben szolgálni az ifjúság