Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 10. szám - Megjegyzések
Megjegyzések. 421 kai való kibővítésével bő teret lehet juttatni mindenfajta ambíciónak. Igen hasznosak a különféle műfajú, nem tisztán ódái patétikus jellegű, ügyes szavalatok, prózai interpretációk, de mindenek elé helyezendők az értékes és formailag is hatásos szabadelőadások, bármilyen tárgyúak legyenek is azok, csak erkölcsi s művészi értékük legyen kétségtelen. A műfordítás kiváló stílképző iskola ; nem annyira a verses, mert ehhez Arany .Jánosnak, Kosztolányinak, vagy Babitsnak kell lenni, mint inkább a minden eszesebb diáktól művelhető prózai. Drámai előadások, színdarabrészletek betanulása igen nehéz, s a ráfordított idővel az eredmény sohsem áll arányban. Általában nagyobb stílű önképzőköri munkát igazi eredménnyel csak nagy iskolák pompásan szelektált „legénységi anyagával“ ■öröm végezni. Ott, ahol az önálló gondolkodás, friss, sablonmentes lelkiség gyakori fölvillanásának lehet tanúja az ember. Reproduktív kérődzések élvezetében úgyis bőven van feleletek, dolgozatok végigülésekor részünk. Kisebb iskolák, sajnos, rendszerint kisebb igényűek is, s az itt felállítható mérték, mint minden téren, az ifjúsági minőségtermelés terén is csak kisebb lehet, ha nem is mindig. Az önképzőkör nem halálravált intézmény, ha lépést tart a korral. Se túlszigor, se nagy szabadosság nem vezetnek célhoz. ,,Az írástudók árulásának“, a túltengő gyakorlatiasságnak és sportkultusznak mai korában a humanizmus jeles képviselőinek feljajdulását teljes szívvel osztjuk. E zűrzavar reflexe mutatkozik az iskolában is. Bízunk azonban benne, hogy ez csak múló tünet. Másrészt az is tagadhatatlan, hogy korunk annyira nem patétikus, annyira kiábrándultán nem rétori, hogy egy mai önképzőkörnek szofista eszmehüvelyezés, rétori frázisfaragcsálás műhelyévé, multszázadi elődének poémaköltő gépévé nem szabad visszasüllyednie. A modern kor intellektuális (dadaista, szürrealista, szimbolista, impresszionista) költészete süvölvénypoéták bágyadt rímfaragásait aligha bírja el. Az önképzőkör válsága a világválság apró kis függvénye. Nagyfokú lélek- s világismeret, kiváló tapintat, korszerű tájékozódó képesség témákban és eszközökben, továbbá felülről a tanórákon kívüli elfoglaltság intézményes, organikus rendezése azonban még életre galvanizálhatják ezt az erejevesztett, szépmultú ifjúsági palaestra vitáét. Nagykálló. Balogh István. MEGJEGYZÉSEK Ilóman Bálint kultuszminiszter az Országos Közoktatásügyi Tanács október 1-én tartott megnyitó ülésén elvi magaslaton álló beszédet mondott : Többek között így nyilatkozott : ,,A nemzeti élet gyakorlati igényei s a családvédelem végre komoly elbírálás alá került problémájának szempontjai követelik a már-már egészen problematikus értékű diplomákat osztogató leánygimnázium és tanítónő-