Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 5. szám - Dr. Törös László: Hogy segíthet a szülői ház az iskolának a nevelésben?
Dr. Tonis László : Hogy segíthet a szülői ház az iskolának a nevelésben. 215 került itt az iskolától a szülői ház, és csak a gyermek jelleme adja meg az árát. Ha valami baj van, vagy valamin nem tud eligazodni a szülő, vagy még ha nincs is semmi különösebb ok, pusztán csak hallani óhajt a szülő gyermekéről, jöjjön fel ide az iskolába, nemcsak a heti fogadóórákon, hanem bármelyik óraközben, sőt akár még az utcán is szívesen sietünk segítségére. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk egy ilyen kisebb mezővárosban, hogy szinte személy szerint ismerünk minden szülőt, s azok is minket. Ha az az eszménvünk, hogy helyezkedjünk a nevelés munkájába, mert hiszen —- mint láttuk — senki sem adhatja ide azzal a kijelentéssel gyermekeit : neveljetek belőle embert, hanem : neveljünk belőle embert, méltassuk különös figyelemre a fogadóórákat, a tanár és szülők személyes találkozóit. De sok késő bánattól menthet ez meg mindenkit ! Még egy látszólag lényegtelen, de azért fontos dologra hívom fel a szülők figyelmét a gyermek iskolában töltött idejével kapcsolatban. Kétségkívül hosszú a 8—1-ig tartó órasorozat a fejlődő szervezetnek, s feltétlenül szükséges különösen kisebbnek az uzsonna. De semmi szükség nincs agyonetetésekre. Némelyik már 0 órakor akkora vajaskenyeret meg kolbászt húz elő az óra megpróbáltatásai ellensúlyozására, hogy megijed az ember tőle, s még az utolsó óra közben is rágódik egyik-másik. Hogy lesz az ilyennek étvágya otthon az ebédnél? Pedig akkor munkateljesítményében és egész életberendezkedésében zavarok állanak elő. Jön a vérszegénység és egyéb jók, ami ellen aztán igen költséges a védekezés. Mi már egy esztendeje eltiltottuk a kifliárusítást 11 óra után. Gondoskodjanak a szülők is a maguk részéről, hogy jó étvággyal ülhessenek a párolgó ételhez gyermekeik. Ezzel benne vagyunk a testi vonatkozásokban. Bizony a tanárnak nemcsak szellemiekre, hanem a testiekre is kell figyelni, sokszor valóságos orvosnak kell lennie. Mert sokszor a gyerek nem oka annak, hogy szelleme nem tud lépést tartani az osztállyal. A múltkoriban láttam, hogy egy gyerek állandóan tátott száj jal ül a padban, másik meg olyan furcsán néz rám. Nyomban figyelmeztettem az elsőt, hogy az orrát vizsgáltassa meg. Egyszerű orrsövényelferdülés, mandulatúltengés nehézzé teszi a légzést, s így nem tud figyelni a gyermek. A fülgyulladások is igen keservessé teszik a tanulók helyzetét. Nem régiben egy kislányt vittek szülői pihenőre, megfogadva többszöri tanácsomat, amit az orvosé is megerősített. Elvégre vérszegény szervezettel nem lehet dolgozni, s csak a kétségbeesést növeljük a gyermekben, ha erőltetjük. Egyébbként jól kell tudni a szülőnek, hogy a gyermek középiskolás pályája alatt megy át a leghatalmasabb fejlődésen : mint zsenge, hamvas gyermek jön ide, kész férfiként adjuk vissza a szülőknek. Ez idő alatt is kétszer jön elő rohamosabb ú. n. nyúlási szakasz : az egyik úgy a harmadiknegyedik, a másik a hat-hetedik osztályokra esik, utóbbi erős belső érési jelenségekkel kapcsolatos, amelyek nagyon igénybe veszik az ifjú testét-lelkét. Mindkét szakasz, de különösen az utóbbi, fokozott érzékenységgel jár. Bizonytalanul tétováz a lélek, mint az egyen-