Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 5. szám - Dr. Törös László: Hogy segíthet a szülői ház az iskolának a nevelésben?
Dr. Törös László : Hogy segíthet a szülői ház az iskolának a nevelésben. 213 pótolhat semmi!“ Olyan szülők gyermekei, akik el vannak foglalva „kéncsös kisládájukkal“, maguk elismerik, hogy nem tudják gyermekeiket nevelni, s inkább fizetnek nehéz pénzt a Landerziehungsheimnak. Ó vájjon milyen lesz ezeknek a nevelési pótlékon serdült gyermekeknek a lelkivilága? Gyulai Pál „Nők a tükör előtt“ című gyönyörű körképében megrajzolja már a múlt század végén Arpadina, az írónő-anya alakját, aki szenvedéllyel temetkezik művei alkotásába, miközben a szomszédszobában a legelemibb szükségletei kielégítéséért ordít a cselédkezekre bízott gyermek. S azóta Budapest Magyarországnak 1/8-ává nőtt. Külső haladás és belső romlás — sajnos, éppen a nagy elfoglaltság, vagy figyelemszóró alkalom miatt — mintha együtt járna. Nincs messze az idő, mikor magas társadalmi réteg gyermeke fejszét emelt anyjára, aki a maga kicsinyes ügyei után futva, elhanyagolta gyermekét. Fülünkbe hangzik a biblia évezredes szava : „Megbüntetem az apák vétkét a fiákban, de irgalmasságot cselekszem azokkal, akik engem szeretnek, s az én parancsolatomat megtartják.“ Hála Istennek, különösen így jó, magyar vidéki városokban sokkal több az a szülő, aki gyermekéért minden áldozatra kész. Ám legyen ez a szeretet okos szeretet. Mert csaknem ugyanolyan nagy baj a másik véglet : a túlzott szeretetből származó agyonnevelés. Hiába, úgy van megalkotva a legtöbb szülő szíve, mint egy skót ballada elbeszéli, melyben a fiú futva viszi kezében anyja kitépett szívét, izgatott menekülésében elbukik, földre ejti a szívet is, s íme az a meggyötört, megkínzott anyaszív akkor sem magára, csak gyermekére gondol, s ijedten kérdi : “Jaj, nem ütötted meg magad, fiain?“ Sokszor egész rokoni körök vetekedő szeretetének tárgya az az egy-két gyermek, babusgatják, cicomázzák, nincsen olyan kívánsága, amit futva ne igyekeznének teljesíteni. Ó te drága, szülői és rokoni szeretet, tudod-e, hogy „kincses kisládád“ után futsz magad is ezzel. A hiúságod dörömböl kincses ládád falán, tehát a neveléstől teljesen távol álló veszedelmes indulat, az fűti szíved buzgó vércsöppjeit. Mindenkinél különbnek akarod látni gyermekedet, sőt már különbnek is hiszed, s közben szemet hánysz hibái fölött, melyeket pedig idején még lehetne ellensúlyozni. Gyermekmesékből gyakran visszajár emlékembe az a történet, hogy Rózsa Sándor sokat emlegette magábaszállása óráiban : ha nem engedték volna szülei, hogy az első tűt ellopja a szomszédasszonytól, nem lopna ökröt. Nótagyüjtésem során is felmerült egy ilyen megható szegénylegény nóta : Édesanyám volt kend, mért nem hajlított kend, Gyenge fának ágaival, mért nem nevelt engem. Ha hajlított volna, meghajlottam volna... Nézzünk széjjel városunkban, ahol különösen sok az elkényesztetés miatt tönkrement gyermek, úgy a földbirtokos, mint az ipa-
