Protestáns Tanügyi Szemle, 1936

1936 / 4. szám - Hazai és külföldi irodalom

Hazai és belföldi irodalom. 188 tos és különösen gyakorlati használhatóságának a szempontjából eléggé fel nem becsülhető a fenti címével oly szerény célkitűzést mutató munka, amely azonban annál alaposabb és széles látókörű betekintést nyújt a társasági lélektan legfontosabb kutató területeire, problémakomplexumaira, a meg­oldási kísérletekre, és teszi ezt oly érdekkeltő, közvetlen módon, hogy mind­ezek a nem szakemberek számára is hozzáférhetők lesznek. Nálunk különösen úttörőül tekinthető ez a munka azon célkitűzése szerint is, hogy a társasági lélektan tudományos, komoly rendszerezéssel átvilágított problémaköreit és eredményeit népszerű formában foglalja össze a nagyközönség számára is, hiszen pl. a befolyásolhatóság, a házasság kérdéskomplexumai és egyéb ily idevágó tárgyalási anyag mind olyasmi, aminek az érdeklődési köre alól egy művelt ember sem vonhatja magát ki, mert egyszerűen a gyakorlati élet utal mindenkit feléjük, s errevonatkozó ismeretek lépten-nyomon hasznosít­hatók. — A bevezetésében a társasági lélektan tárgyát és célját vázolja rövi­den : minden ember és embertárs közli vonatkozást, viszonyt kell kinyomoz­nia és leírnia, s végül ezen lelki vonatkozások legfőbb törvényszerűségeit megállapítania. Az első főrészben a szociális egymásrahatás módjait, útjait állapítja meg. Ezek közül közvetlenek a telepathikus, okkult, ma tudományos okszerűséggel még fel nem derített, de tényszerűségeikkel ható közlési formák. Érdekesen okolja itt meg pl. az összeszokással azt a távolbaható tényt, ami­kor két egymástól távoleső házastárs ugyanegy időben ugyahazt gondolja. A közvetett egymásrahatás útjai a mimika, gesztusok, szimbólumok, hangok, beszéd. Figyelemreméltóan mutat itt rá a beszéd és írás eredeti, naturális gyökerére, amely az előbbi esetben szimbolikus (mutogatás jelekkel) s az utóbbi esetben primitív kirajzolása, ábrázolása volt a dolgoknak, s elsajátításuk az ember számára fokozatosan úgy vált egyre nehezebbé, amint e naturális alaptól eltávolodtak (betűírás, gyorsírás). Másrészt meg kollektív lélektani alappal biró szimbólumok váltak reális közlőeszközökké (sípjel, vörös jelzés, mint ijesztők). Élj lélektani kategóriákat is konstruál a régi szangvinikus, melancholikus stb. helyett, —• amelyek kétségtelenül közelebb állanak már a lelki élet eleven valóságához : élénk, nyugodt, explozív, timid. Ezek gyakor­lati kevertségét természetesen ő is elismeri, sőt mint megoldhatatlan problé­mát veti fel az egyes ember társas vonatkozású lelki ingadozását, pl. valaki egyszer lehet explozív, társas vonatkozásba kerülésre (sit venia verbo) schlag­fertig, kitartóan közlékeny, határozott fellépésével vonzó, máskor pedg timid, visszahúzódó, szótlan, esetlen, ügyetlenkedéseivel visszataszító modorú. A tények mögött adott esetekben kétségtelenül az idegrendszer állapota (ki­merültség, pihentség) és az akaraterő fegyelmezőképessége van. A második főrészben a szociálpszichikai hatóerőkről tárgyal. Sozialpsych. der Kräfte, majd felállítja a szociális közlési formákat egybefogó kategóriákat, melyek mindegyikének szempontjából szemlélhető egy-egy szociális ható tényező: Extenzitás (kettő, három, sok), Intenzitás (vonatkozás, összeköttetés, egyesü­lés), TemporalitÜs (pillanat, időköz, állandóság), Exislentialitds, vagy a való­szerűség kát.-ja (realitás, virtualitás, pl. telefonérintkezés és immaginär pl. üldözési mánia), Modalitás, vagyis a szociális formák létrejövési körül­ménye (véletlen, kényszerűség, szándék), Qualitás (ösztönszerűség, célszerűség, értelmes forma). Ezekkel sok jól használható szempontot nyújt a szociális psychológiai kutatásokhoz, de néhol túl formaiak és nem eléggé differen­ciáltak. Itt alapozza meg a társasági lélektant a következő megállapításával : az egyén, mint lélektani tényező is a nlaga elszigeteltségében egy valószerűt­len, elvont, kispekulált valaki, akit a kutató tudományos érdekből erőszako­san kiválaszt a reális életközösségből, s ezért elért lélektani megállapításai is csak bizonyos mértékben fedik a valóságot, egyébként immagináriusok maradnak. A zárófejezetekben a szociális integrációkkal (közszellem, szellemi irányzatok, kollektív öntudat) foglalkozik s az egyén és közösség egymásra­­hafásának a problémájával, s igen sok nagyon is időszerű társadalmi jelen­ség okára mutat rá meglepő éleslátással és gyakorlati érzékkel. Nyíregyháza. Rezessy Zoltán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom