Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 4. szám - zágoni Barra György: A nevelés forradalma és a középiskola
172 Dr. Ruhinann Jenő : Az önképzőkörök hanyatlásának megakadályozása. Az önképzőkörök hanyatlásának megakadályozása. Az ifjúsági önképzőkörök a múlt század első felében keletkeztek nálunk a protestáns iskolákban, azzal a nemes célkitűzéssel, hogy tagjaik nyelvünket és irodalmunkat műveljék, az iskolában szerzett ismereteiket önálló szellemi munkával gyarapítsák, s akkor még nagyon magukra hagyott íróinkat könyvek vásárlásával és folyóiratok járatásával támogassák. Az önképzőkörök lettek az akkori ifjúság szellemi küzdőterei, s nem egy jeles írónk és költőnk nyerte írói pályáján az első indítást ezekben a nemes szándékú egyesületekben. A soproni Evangélikus Líceumi Magyar Társaságban pl. Kiss János vett költői szárnyalást, s Döbrentei Gábor szerzett tudást és kedvet írói munásságához, mindketten irodalmunknak ama korában, amikor „in magnis et voluisse sat erat“, a pápai Képző-Társaságról pedig tudjuk, hogy Petőfi és Jókai szellemének kibontakozását segítette elő. Az önképzőkörök azonban nemcsak irodalmunknak ebben a hőskorában töltöttek be nemes hivatást, hanem később, a kiegyezést követő évtizedekben is, amikor fejlett irodalmi viszonyainkhoz mérten már szerényebb célkitűzéssel működtek, teret nyújtva az ifjúság szellemi versenyének, önművelésre s a tudományban és szépirodalomban való elmerülésre buzdítva a tagokat. A bennük rejlő értékes nevelő erőt a protestáns iskolák után más iskolák is felismerték, s ezért a múlt század végén már miniszteri rendelet tette kötelezővé az állami iskolákban is az önképzőkörök létesítését. Ma már nemcsak a közép-, hanem minden rendű és rangú középfokú iskolában megtaláljuk az ifjúság önképzésére szolgáló egyesületet. Az önképzőkörök tehát országszerte elterjedtek, ma is mindenhol megvannak és működnek, bár a mind sűrűbben felhangzó panaszok azt mutatják, hogy csak működnek, de nem virágzanak. Legutóbb dr. Péter Zoltán mutatott rá Szemlénk folyó évi márciusi számában önképzőköreink hanyatlására, mégpedig nem annyira saját tapasztalata, mint inkább tanítványainak írásban adott vallomásai alapján. Mindenesetre érdekes eljárás tanítványainktól kérni véleményt egv olyan iskolai alakulat működéséről, melyben tanár és tanulók közösen végzik a munkát, s tagadhatatlan, hogy bizonyos tanulságot is rejt magában egy ilyen írásos vélemény-nyilvánítás, mégpedig nem annyira a tanulóifjúság, mint inkább az önképzőkört vezető tanár számára, de azért semmikép sem tekinthetjük irányadónak egy osztály tanulóinak egy iskolai körről adott véleményét, még akkor sem, ha véleményük komoly és megfontolt. Hiszen a tanuló az önképzőkörről csak egy-két tanévi működés alapján alkot magának ítéletet, s ha abban a két évben, amikor ő mint hetednyolcadosztályos diák működő tagja az önképzőkörnek, ott áldatlan állapotok uralkodnak, akkor természetesen kedvezőtlen lesz a vélemény, amit a kör működéséről nyilvánít. Ezért megbízhatóbbnak
