Protestáns Tanügyi Szemle, 1936
1936 / 3. szám - Hazai irodalom
Hazai irodalom. Ill mat gazdagítja évről-évre újabb becses adalékokkal, hanem eleven nevelő értékké teszi számunkra Lévay jellemének sugárzó gyémántkristályát. E napló, mint önvallomás és mint kortörténeti dokumentum egyaránt vonzó olvasmány. A 92 éves költőpátriárka végtelen szerénységével és puritánságával így mentegeti a naplóírás hiúságát: „Semmi különös célom nem volt vele,legkevésbbé,hogy azokat valaha valaki majd olvasni fogja. Azt gondoltam, jól fog esni magamnak, ha idővel előveszem e lapokat, s felújulnak előttem régi emlékeim... A jegyzeteknek „Szentpéteri üres fészek“ címet adtam, mert (Sajó)szentpéteren, a szüleim után örökölt kegyeletes kis fészeknek én lettem a lakója, én a búsongó magános verebe.“ Minden napló belső értékét a mögötte álló ember értékével mérik. Lévay József „gyónókönyve“ ezért sokkal érdekesebb, frissebb, mint finoman csiszolt szelíd versei. Csodálatos melegséggel árad felénk a szüleit vesztett 67 éves öreg „gyermek“ fájdalmas lírája. Édesen gyötrő emlékezés ez az örökre eltűnt kedves, meghitt életidillre. A „szent öregek“ szeretete pótolt neki minden egyéb örömöt, hangos sikereket, szerelmet, a házasélet boldogságát, gyermekeket. Az agglegény-élet hideg ürességében sajgó fájdalommal keresi a régi boldog időket. Lassan, évek múlva enyhül ez a lelki megrázkódtatás — Lévay egyedüli nagy élménye — a hit és tudás vigasztalásával bölcs megnyugvássá. Félszázados lírai munkásságának vezérmotívuma ez a megható fiúszeretet. Pályájának megvalósíthatatlan célja : e hálának és szeretetnek méltó költői kifejezést adni. A mai ember önzésével, hiúságával, nyugtalan leikével, fásult erkölcsével szemben szinte biblikus alak az öreg Lévay, ki fényes megyei hivatalából hétről-hétre kizarándokol igazi otthonába, a kis sajómenti faluba, szülei sírjához, a biblia olvasásába mélyed, s példásan hű fia református egyházának. Szerény, hű és igaz ember ielke mélyéig, Arany János és Deák Ferenc fajtájából. Nem téveszti meg nemes erkölcsi komolyságát a liberális korszak szilaj törtetése, hangos hazafiaskodása. Riadtan nézi a közerkölcsök züllését: „Hol állapodik meg az a lázas rohanás, melyben a társadalom minden rétege oly rendkívül töii magát az anyagi előnyök után... ?“ „A magyar világ most jobbra-balra sűrűn ünnepel. Szobrok, képek kitüntetések, díszoklevelek stb. egymást érik. Mintha azok zajával, fényével, füstjével akarnák elfedezni a mostani közélet mostohaságát, silányságát... “ „Átestünk tegnap a vármegyei millenáris ünnepélyen. Savát, borsát megadtuk, Ép hogy el nem olvadtunk a nagy lojalitás miatt I“ Aggódva látja a zsidóság gazdasági és szellemi invázióját, az „irodalmi zsibvásárt“, ahol a hangoskodó újságírók például Kiss Józsefet „a legnagyobb élő magyar költővé“ kiáltják ki. Görgeihez és Gyulai Pálhoz, a közvélemény ellenségeihez szoros baráti kapocs fűzi. önálló, erős szellemének sok-sok hasonló megnyilatkozása élesen vet fényt a letűnt korszak szellemére. Világszemléletében az öregkor világos látása, elfogulatlansága, prózai stílusában az Arany—Gyulai-korszak kristályos tisztasága és egyszerűsége nyilatkozik meg. Az ifjúság és a felnőttek számára egyaránt nagy gyönyörűséget és lelki gazdagodást jelent e szép „irodalmi ritkaság“. Molnár Pál. Bevezető a zenetudományba. Kézikönyv a középiskolák VI. osztálya számára. írta : Horváth Károly. Kapható a szerzőnél : Debrecen, Református Leánygimnázium. 47 oldal. Ä középiskolában (gimnáziumban) sok mindenre oktatják a növendéket, hogy egy átfogó, általános műveltséget szerezzen mire az iskolából kikerül az életbe, vagy ha tovább tanul, s egyetemre megy, a felsőbb tanulmányokhoz az alapvető ismereteket megszerezze. Sok mindent tanít a középiskola, de a sok tantárgy között eddig, vagy egyáltalában helyet sem kapott a művészeti tárgyak között a zene, vagy legalábbis a mostoha gyermek számkivetett sorsát kellett és kell ma is elszenvednie.
